DAC: Vida Kristopher a lengyel bajnokhoz igazolt – hivatalos

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.02.26. 10:33
null
Vida Kristopher a lengyel bajnok Piast Gliwice játékosa lett (Fotó: piast-gliwice.eu)
A lengyel élvonalbeli Piast Gliwice labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a DAC magyar légiósát, Vida Kristophert. A 24 éves szélső 2023 nyaráig írt alá új klubjánál.

Mint – sajtóhírek alapján – beszámoltunk róla, küszöbön állt Vida Kristopher klubváltása. A DAC szombati bajnoki mérkőzésén (Ruzomberok, 0–0) Hélder Cristóvao vezetőedző a kispadra ültette, majd a meccs után így nyilatkozott róla: „Jelenleg nem jöhet számításba, hamarosan mindenki megérti, miért. Ennél többet nem mondhatok.” A sokat sejtető nyilatkozat után szerdán kiderült: Vida Kristopher Lengyelországba – ahol március 2-án zárul az átigazolási időszak –, a Piast Gliwicéhez szerződött, ahol 2023 nyaráig írt alá.

Vida Kristopher 2016-ban a holland De Graafschaptól igazolt át a DAC-hoz, amelynek színeiben 124 tétmérkőzésen szerepelve 32 gólt szerzett és 18 gólpasszt adott. Ebben az idényben 25 meccsen játszott, nyolc gólja mellett további négyet előkészített. Mivel élő szerződése volt a dunaszerdahelyiekkel, a Piast Gliwicének fizetnie kellett játékjogának megszerzéséért. Az átigazolási díjat nem hozták nyilvánosságra.

„Nagyon sikeres őszi szezonon vagyok túl, de úgy éreztem, változásra van szükségem. Remélem, a Piast Gliwice segítségére tudok lenni, és jó eredményeket érhetünk el együtt – idézi a lengyel klub honlapja Vida Kristophert szerződése aláírása után. – A Piast nagyon jó klub, címvédő jelenleg Lengyelországban, ezért is döntöttem mellette. Éreztették velem, hogy számítanak rám, szeretném a pályán meghálálni a bizalmat.”

VIDA AZ ÚJ KLUBJÁNÁL

A Piast Gliwice 23 fordulót követően a 16 csapatos lengyel élvonal 6. helyén áll.


Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
1 órája

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
Tegnap, 8:38

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20
Ezek is érdekelhetik