Videó: Csoboth fejjel szerezte az első gólját a Benfica B-ben

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2019.12.08. 21:13
Egy hét alatt kétszer volt kezdő a portugál másodosztályban szereplő Benfica B-ben a 19 éves Csoboth Kevin, először büntetőt harcolt ki, a Feirense ellen pedig egy pontos fejessel megszerezte az első  gólját is tétmeccsen, felnőttek között. Videó!

Csoboth Kevin első gólja a Benfica B-ben Csoboth Kevin első gólja a Benfica B-ben

Csoboth Kevin hetek óta remek formában futballozik. November végén a Premier League International CupU23-as nemzetközi kupasorozatban két meccset is végigjátszott a Newcastle ellen 11-est harcolt ki.

A jó teljesítményt pedig azzal „jutalmazta” Renato Paiva, a Benfica B vezetőedzője, hogy december 1-én a Mafra elleni portugál másodosztályú bajnokin a kezdőcsapatba jelölte a 19 éves magyar támadót. Csoboth pályafutása első, kezdőként játszott felnőtt bajnokiján is kiharcolt egy büntetőt és elégedett lehetett vele az edzője, mert vasárnap az előző idényben még élvonalbeli Feirense otthonában is a kezdőcsapatban kapott helyet, 89 percet volt a pályán.

És, ha már ott volt, a második, kezdőként játszott felnőtt bajnokiján megszerezte az első gólját is. A 66. percben ő állította be az 1–1-es végeredményt: bal oldali beadásra érkezett a hosszún és pontosan fejelt a kapu jobb oldalába.

Csoboth Kevin debütálása jól sikerült a Benfica B kezdőcsapatában – az első két meccsén kiharcolt egy 11-est és szerzett egy gólt is (Fotó: SL Benfica)
Csoboth Kevin debütálása jól sikerült a Benfica B kezdőcsapatában – az első két meccsén kiharcolt egy 11-est és szerzett egy gólt is (Fotó: SL Benfica)
Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Csoboth Kevin kölcsönben Törökországban folytathatja – NS-infó

Légiósok
2025.09.09. 13:54

Csoboth egy kisebb sérülés miatt hiányzott csapata meccséről

Légiósok
2025.09.01. 12:17

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Csoboth Kevin csapata bajnokveréssel kezdte a svájci idényt

Légiósok
2025.07.26. 20:23

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51
Ezek is érdekelhetik