Légiósok: Bogdán Ádám a korábbi klubjához szerződött

Vágólapra másolva!
2019.11.21. 15:16
null
Bogdán Ádámot szerződtette a Hibernian – egyelőre csak januárig
A skót élvonalban szereplő Hibernian FC bejelentette, hogy visszatért a klubhoz Bogdán Ádám.

A magyar kapus szerződése egyelőre a januári átigazolási időszak elejéig tart, ezt követően meghosszabbíthatja a klub.

A 32 éves játékos számára új klubja nem ismeretlen, hiszen legutóbb, az elmúlt idényben is a skótok játékosa volt, akkor a Liverpool FC adta kölcsön.

„A családommal együtt nagyon élveztük az itt töltött időt, így nem sokat gondolkoztam, amikor újra megkerestek a klubtól – mondta a 27-es mezt megkapó játékos. – Edzésben voltam, vártam a lehetőséget. Jó látni a régi ismerős arcokat, és találkozni új emberekkel. Most az a feladatom, hogy keményen eddzek, és elgondolkodtassam az edzőnket.”

Bogdánnak új edzőnek kell megfelelnie, Jack Rosst múlt pénteken nevezték ki a 12 csapatos skót élvonal nyolcadik helyén álló csapat élére.

Bogdán az elmúlt időszakban csapatot keresett, eleinte Budapesten a Vasasnál tréningezett, az elmúlt fél évben legkomolyabban a svéd AIK-nál került szóba a szerződtetése, ám ott végül nem tartottak rá igényt.

 

 

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik