Benfica: Csoboth a meccs embere egy góllal és három gólpasszal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.11. 11:00
null
Csoboth Kevin gólöröme
Csoboth Kevin továbbra is remek tavaszt produkál a Benfica korosztályos csapataiban. Április végén az U23-as együttes egyik bajnoki meccsén vált főszereplővé, míg ezúttal saját korosztályában, az U19-ben remekelt, miután egy gólt szerzett és három gólpasszt adott a Tondela elleni, 7–0-ra megnyert bajnokin, amelyen megválasztották a meccs legjobbjának.

Csoboth Kevin a Benficánál már a felnőtt másodosztályban szereplő B-csapat keretéhez tartozik, velük edz, a bajnokikon az U23-ban és az U19-ben játszik. Amióta az U23-as bajnokság befejeződött, az U19-es bajnoki rájátszásban számolnak vele, melyben a lisszaboniak a Portóval harcolnak a bajnoki címért.

Pénteken a Benfica U19 hazai pályán 7–0-ra nyert a Tondela ellen. Csoboth Kevin kezdőként lépett pályára, és ő szerzett vezetést csapatának: bal oldali beadásra érkezett középen, és nyolc méterről egyből a kapuba passzolt. Csoboth ezúttal végig a jobb szélen játszott, és a gólja után a szélen háromszor is úgy megverte a védőket, hogy teljesen tiszta helyzetbe tudta hozni a középen helyezkedő társakat, akik gólra is váltották a lehetőségeket. Csobothot a gólja és három gólpassza után megválasztották a meccs emberének.

Csoboth Kevin gólja

Csoboth Kevin első két gólpassza

A 18 éves magyar futballista hét mérkőzésen három gólnál és hét gólpassznál jár az U19-es korosztályban, melyben az egy meccsel többet játszó Benfica egy ponttal vezeti a tabellát az FC Porto előtt. A bajnoki címet és azzal együtt az UEFA Ifjúsági Ligában (UEFA Youth League) való indulás jogát a jövő heti Porto–Benfica meccs döntheti el.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
5 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
12 órája

Csoboth Kevin kölcsönben Törökországban folytathatja – NS-infó

Légiósok
2025.09.09. 13:54

Csoboth egy kisebb sérülés miatt hiányzott csapata meccséről

Légiósok
2025.09.01. 12:17

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05

Összeesett az edzőközpontban a Porto korábbi válogatott védője, a kórházba szállítás után elhunyt

Minden más foci
2025.08.05. 15:50

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
2025.07.31. 23:47
Ezek is érdekelhetik