Légiósok: két műtét után az ifjú magyar a visszatérésre készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.19. 09:46
Mint beszámoltunk róla, Szántó Tamás egy év után újra edzésbe állt a Rapid Wiennél, egyelőre zavartalanul dolgozhat, de azt nehéz lenne megjósolni, mikor léphet pályára mérkőzésen is – derült ki az osztrák labdarúgócsapat hivatalos honlapján posztolt interjúból.

„Néhány napja valóban újra edzhetek, a térdemben nem érzek fájdalmat, és szerencsére az orvosok szerint is minden rendben van – adott helyzetjelentést az állapotáról az immár mosolygós Szántó Tamás. Azt még nem tudom megmondani, mikor játszhatok újra meccset. A lényeg, hogy minden a tervek szerint alakuljon, és a nyári felkészülés során már százszázalékos állapotban legyek.”„Néhány napja valóban újra edzhetek, a térdemben nem érzek fájdalmat, és szerencsére az orvosok szerint is minden rendben van – adott helyzetjelentést az állapotáról az immár mosolygós Szántó Tamás. Azt még nem tudom megmondani, mikor játszhatok újra meccset. A lényeg, hogy minden a tervek szerint alakuljon, és a nyári felkészülés során már százszázalékos állapotban legyek.”

A Rapidban eddig 46 tétmérkőzésen öt gólt és három gólpasszt elkönyvelő játékos 2018. március 17-én léphetett pályára legutóbb mérkőzésen.

„A meccset egy szombati napon játszottuk, vasárnap regeneráló edzésünk volt, hétfő szabadnap, a keddi erőnléti edzésen pedig, miközben leguggoltam, mintha egy kést vágtak volna a térdemben... Sohasem éreztem még olyan fájdalmat” – idézte fel a kálvária kezdetét a 23 éves játékos.

Porcsérülés, amelyet két műtét követett.

„Azóta sajnos többnyire az edzőteremben vagyok, nem pedig kint a pályán, ami nagyon fáj a lelkemnek... Nem könnyű hétről hétre a lelátón ülni, és tudomásul venni, hogy nem tudsz segíteni a csapatnak. Az ember kénytelen megtanulni türelmesnek lenni.”

A Rapid nem fut jó idényt, nem jutott be a felsőházi rájátszásba – viszont május elsején kupadöntőt játszhat a Salzburggal.

Legfrissebb hírek

Légiósok: Bolla Bendegúz lőtte tovább a Rapidot az Osztrák Kupában

Légiósok
12 órája

Keresztes gólpasszt adott, a Dundee United legyőzte luxemburgi riválisát

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 22:54

Az ETO fiatal támadót igazolt a Rapid Wientől

Labdarúgó NB I
2025.07.20. 21:01

Bármikor bejelenthetik az ETO legfrissebb igazolását – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.20. 09:32

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Bolla Bendegúz: Sokat lendített rajtam az idény

Légiósok
2025.07.02. 11:10

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25
Ezek is érdekelhetik