Légiósok: Vadócz Krisztián is betalált a gólfesztivál során

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.30. 12:35
A Hongkongban szereplő Vadócz Krisztián csapata, a Kitchee SC 6–0-ra győzött a helyi FA-kupa negyeddöntőjében, a magyar középpályás 11-esből szerzett vezetést csapatának.

Vadócz a 36. percben 11-esből talált be a Kitchee SC-ben, amely ezzel a találattal szerzett vezetést, majd a második félidőben gólfesztivált rendezve 6–0-ra győzött a Lee Man ellen és ezzel bejutott a hongkongi FA-kupa elődöntőjébe, a folytatásban a Dreams vár rá.

A 33 éves, 42-szeres válogatott Vadócz ebben az idényben, a bajnokságban három gólt szerzett, amellett a Senior Shield elnevezésű sorozatban – amelyet már meg is nyert csapatával – szintén eredményes volt egyszer, vagyis az összes tétmeccset nézve ebben az évadban ötödik alkalommal talált a kapuba a Kitchee SC magyar légiósa.

Kazahsztánban Hidi Patrik a harmadik bajnokiját játszotta az Irtis Pavlodarban – mindegyiket kezdőként és végig a pályán volt –, és a második vereségüket szenvedték el, ezúttal a Kajszartól kaptak ki hazai pályán 1–0-ra.

Arról már beszámoltunk, hogy Novothny Soma bemutatkozott a dél-koreai másodosztályban, együttese, a Puszan IPark FC 3–3-as döntetlenre végzett.

HONGKONG, FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Kitchee SC–Lee Man 6–0
Kitchee: Vadócz Krisztián kezdő volt, a 36. percben, 11-esből gólt szerzett.

KAZAHSZTÁN, PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ

Irtis Pavlodar–Kajszar 0–1
Irtis: Hidi Patrik kezdőként végigjátszotta a mérkőzést.

DÉL-KOREA, MÁSODOSZTÁLY
4. FORDULÓ
Puszan IPark FC–Puteon 1995 3–3

Puszan IPark FC: Novothny Soma kezdőként végigjátszotta a meccset, gólt nem szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik