Fortuna Liga: a Slovan büntetőt hibázott, de így is két góllal verte meg a dunaszerdahelyieket

Vágólapra másolva!
2019.03.31. 16:51
null
A DAC nagyot küzdött, de emberhátrányban csak egy gólig jutott a Slovan három találatával szemben (Fotó: DAC 1904)
A Slovan hazai pályán, 14 030 néző előtt 3–1-re legyőzte a Dunaszerdahelyt a szlovák élvonalbeli labdarúgó bajnokság (Fortuna Liga) rájátszásában. A vendégeknél a születésnapos Eric Davis büntetőből szerzett gólt.

A hazai pályán futballozó Slovan kezdte jobban a találkozót, a pozsonyiak már az első fél órában is többször jutottak el a vendégek kapujáig, mint történt az fordított esetben – jellemezte a játék ezen periódusát a DAC hivatalos honlapja.

A Slovanban csak csere volt Guzmics Richárd és Holman Dávid is – mind a ketten a hajrában szálltak be. A Dunaszerdahely meccskeretébe szintén két magyar, Vida Máté és Kalmár Zsolt került be, ők viszont a kezdőcsapatban kaptak helyet.

A 31. percben Christian Herc begyűjtötte a második sárga lapját, ezzel még nehezebb helyzetbe sodorva a csallóközieket.

Szünet után érett góllá a Slovan mezőnyfölénye: Eric Davis rossz helyre kifejelt labdáját Alekszandr Cavrics lőtte a DAC kapujába (1–0).

Három perccel később egyenlített a Dunaszerdahely! Davis büntetőt értékesítve javította a hazaiak góljánál elkövetett hibáját (1–1).

A 63. percben – a két perccel korábban pályára lépő – Dejan Drazsics góljával szerzett másodszor is vezetést a Slovan (2–1).

A 84. percben Moha növelhette volna kétgólosra a Slovan előnyét, ám a marokkói középpályás tizenegyesét hárította Martin Jedlicka.

A hosszabbítás pillanataiban viszont így is begyötörte a harmadikat a hazai együttes, Andraz Sporar a 91. percben állította be a végeredményt (3–1).

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ
Slovan Bratislava–DAC Dunaszerdahely 3–1
(Cavrics 48., Drazsics 63., Sporar 91., ill. Davis 51. – 11-esből)

Slovan: Guzmics Richárd a 87., Holman Dávid a 70. percben állt be csereként; DAC: Kalmár Zsolt végigjátszotta a találkozót, a 32. percben sárga lapot kapott,
Vida Mátét a 70. percben cserélték le, Vida Kristopher és Csóka Dániel nem került be a keretbe.

Legfrissebb hírek

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

A PAOK és a Ludogorec fordított a visszavágón, a FCSB háromgólos sikerrel jutott El-főtáblára

Európa-liga
2025.08.28. 22:56

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.08.23. 22:30

Szlovák Kupa: biztos DAC-továbbjutás

Minden más foci
2025.08.20. 19:55
Ezek is érdekelhetik