Légiósok: Kádár fellebbez az eltiltása ellen, játszana a rangadón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.01. 19:45
Kádár Tamás, a Dinamo Kijev labdarúgócsapatának magyar válogatott védője fellebbez az Ukrán Labdarúgó-szövetség (FFU) által kiszabott, három mérkőzésre szóló eltiltása ellen.

Mint ismert, a magyar válogatott játékos a Vorszkla ellen 1–0-ra megnyert bajnoki 59. percében sárga lapot kapott a játékvezetőtől. Kádár Tamás nem értett egyet az ítélettel, s némi szövegelés után a játékvezető irányába köpött.

Az FFU a felvételek alapján utólag kivizsgálta az esetet, s úgy határozott, hogy három meccsről eltiltja Kádárt.

A védő most megfellebbezte a döntést – Kádár a közleményében rámutat, hogy Ismailyt, a Sahtar Doneck brazil védőjét korábban két összecsapásról tiltották el erőszakos cselekedet miatt. Kádár úgy véli, nem érdemel szigorúbb büntetést, az FFU-tól hasonló elbánást kért, egyúttal azt, hogy a szövetség csökkentse le az ő eltiltását is két találkozóra.

Ez azért is lenne fontos, mert a Dinamo Kijev a hétvégén épp a nagy rivális Sahtarral csap össze, Kádár Tamás pedig már letöltött két meccset a rá kiszabott büntetésből – ha tehát a szövetség csökkentené a megrovást, akkor Kádár pályára léphetne a szombati rangadón.

ÍME, A KÖPÉS

 




 

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
Tegnap, 7:49

Csehországban nyert a Servette; a Crvena zvezda emberhátrányban játszva szerzett előnyt

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:00

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

A Kisvárda másodszor már simán kikapott a Dinamo Kijevtől

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 19:31

A Dinamo-kapcsolat: Szása és Vaszil találkozása Szlovéniában

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 09:11

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik