Légiósok: Adorjánék sztrájkra készülnek, döntés csak kedden

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.02. 18:58
Az olasz Virtus Entella hét játékosa, köztük Adorján Krisztián is aláírta azt a nyilatkozatot, amely szerint nem akarják lejátszani a Pisa elleni vasárnapi bajnokit a harmadosztályban.

A játékosok szerintabszurd a helyzet, hiszen két nappal az előtt kell pályára lépniük, hogy az illetékes bíróság kedden meghozza az ítéletét arról, hogy a Virtus a 2018–2019-es szezonban a Serie B-ben vagy a Serie C-ben szerepel.abszurd a helyzet, hiszen két nappal az előtt kell pályára lépniük, hogy az illetékes bíróság kedden meghozza az ítéletét arról, hogy a Virtus a 2018–2019-es szezonban a Serie B-ben vagy a Serie C-ben szerepel.

A másodosztály létszámáról és feltöltéséről folyó pereskedés a végkifejletéhez közeledik. A Virtus a számára kedvező ítéletben bízva kitart amellett, hogy a Serie B-ben a helye. A csapat a Serie C első fordulójában, szeptember 17-én 3–1-re nyert a Gozzano vendégeként (Adorján Krisztiánnal a kispadon), azóta viszont nem játszott bajnokit – riválisainak többsége viszont már nyolc mérkőzésnél tart.

Legfrissebb hírek

Nem került közelebb a Serie A-hoz Nagy Ádám és csapata

Olasz labdarúgás
10 órája

Serie B: pontlevonása nyomán kiesett a Brescia, osztályozón menekülhet meg a Sampdoria

Olasz labdarúgás
12 órája

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53
Ezek is érdekelhetik