Légiósok: zűr Gyurcsóéknál, az edző felajánlotta lemondását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.20. 07:28
A horvát labdarúgó-bajnokságban négy forduló után győzelem nélkül álló Hajduk Split a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy Zeljko Kopic vezetőedző – Sasa Bjelanovic sportigazgatóval együtt – felajánlotta lemondását a klubelnöknek. A klub később hivatalos közleményben jelezte: mindkét szakember marad a posztján.

Az ok: a Hajduk – amelyben Gyurcsó Ádám a szünetben lépett pályára – vasárnap hazai pályán 2–0-ra kikapott a Goricától, és négy forduló után csupán két döntetlent tud felmutatni a két veresége mellett.

Gyurcsó a szezon mindegyik bajnokiján pályára lépett (háromszor csere volt), a klub másik magyar légiósa, Futács Márkó még egyszer sem játszott – több hír is napvilágot látott az esetleges távozásáról.

FRISSÍTÉS (11.40)

A Hajduk Split elnöke rövid közleményben erősítette meg, hogy a vezetőedző és a sportigazgató is folytatja a munkát a klubnál.

Legfrissebb hírek

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14

„Gyurcsó Ádám nyitott arra, hogy visszatérjen Fehérvárra”

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:08

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Gyurcsó Ádám: Elérkezett a hazatérés ideje

Légiósok
2025.06.03. 09:36

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nem hosszabbít, hazatér a 20-szoros magyar válogatott támadó

Légiósok
2025.05.27. 11:20
Ezek is érdekelhetik