Légiósok: „Már az akadémián látszott, hogy van Sallóiban valami”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.31. 11:11
Az amerikai labdarúgó bajnokságban (MLS) szereplő Sporting Kansas City magyar származású edzőjét, Peter Vermes egy interjú során Sallói Dánielről kérdezték. A tréner szerint már a klub akadémiáján látszott, hogy tehetséges.

„Volt benne valami. Már az akadémián is látszott rajta. Az első év után kölcsön adtuk Magyarországra, ahol nagyon értékes tapasztalatokat szerzett. Majd tavaly visszatért egy szezon után. Nagyon jelentős munkát végzett, sokkal komolyabban vette ezt, mint azelőtt. Sokat fejlődött védekezésben, és támadásban is kiegyensúlyozottan teljesít. Mentálisan és fizikailag is jól tudja kontrollálni a mérkőzéseket. Mindig a gólszerzésre törekszik, ez meg is van benne, és egyre jobban is megy neki” – nyilatkozta Peter Vermes.„Volt benne valami. Már az akadémián is látszott rajta. Az első év után kölcsön adtuk Magyarországra, ahol nagyon értékes tapasztalatokat szerzett. Majd tavaly visszatért egy szezon után. Nagyon jelentős munkát végzett, sokkal komolyabban vette ezt, mint azelőtt. Sokat fejlődött védekezésben, és támadásban is kiegyensúlyozottan teljesít. Mentálisan és fizikailag is jól tudja kontrollálni a mérkőzéseket. Mindig a gólszerzésre törekszik, ez meg is van benne, és egyre jobban is megy neki” – nyilatkozta Peter Vermes.



Sallói Dániel az idei szezonban 25 mérkőzésen lépett pályára, kilenc gólt szerzett, illetve hét asszisztot jegyzett. A 22 éves szélső teljesítménye nem kerülte el Marco Rossi, szövetségi kapitány figyelmét sem, aki behívta a keretébe, a szeptember eleji Nemzetek Ligája mérkőzésekre. A magyar válogatott szeptember 8-án Finnország, szeptember 11-én Görögország ellen lép pályára.

Legfrissebb hírek

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

Sallói akcióból, Gazdag büntetőből talált be, míg Messi duplázott az MLS-ben

Minden más foci
2025.07.20. 08:32

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
2025.07.13. 09:47

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
2025.07.13. 09:13

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

MLS: Gazdag gólpasszt adott, Sallóiék drámai körülmények között fordítottak

Légiósok
2025.06.26. 07:22

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25
Ezek is érdekelhetik