Légiósok: Korhut Mihály eldöntötte, hol folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.21. 18:11
null
Korhut Mihály (balra) a Honvéd elleni tavalyi Bl-selejtezőn Eppel Mártonnal harcol (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport Online a labdarúgó menedzsmentjétől megtudta, hogy a korábbi hírekkel ellentétben Korhut Mihály nem vált klubot a nyáron, marad az izraeli bajnok Hapoel Beer-Seva kötelékében.

 

Az NSO információi szerint Korhut Mihálynak külföldi és magyarországi ajánlatai is voltak (a ciprusi Anorthoszisszal már közel járt a megállapodáshoz), de ezek mérlegelése után a játékos úgy döntött, hogy marad a Hapoelben, és megpróbálja visszaverekedni magát a csapatba.

A válogatott védő jól érzi magát Izraelben, tavaly ősszel meghosszabbított szerződése még három évig köti a Hapoelhez.

Barak Bahar vezetőedző korábban úgy nyilatkozott, hogy nem számol vele az új szezonban – igazoltak is a posztjára –, ám a klub vezetősége időközben jelezte Korhutnak: lesz lehetősége a játékra. A védő mostani döntésében ez is szerepet játszott.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Visszavonult a válogatottal Eb-n szereplő hátvéd, Korhut Mihály

Magyar válogatott
2025.05.26. 14:05

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26
Ezek is érdekelhetik