Légiósok: Megyeri Balázs visszatér Görögországba, El-indulónál folytatja

Vágólapra másolva!
2018.07.09. 17:22
null
Megyeri Balázs kétéves szerződést kötött az Atromitosszal (Fotó: atromitosfc.gr)
A görög élvonalbeli Atromitosz labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását a Greuther Fürth magyar kapusa, Megyeri Balázs.

 

Az egyszeres magyar válogatott Megyeri Balázs az Atromitosz közleménye szerint kétéves szerződést írt alá a görög klubbal.

„Tudom, hogy nagyon stabil csapatot épített az Atromitosz, mely versenyképes a görög és az európai színtéren is, és ezért fogadtam el az ajánlatukat. Szervezett, jó infrastruktúrával rendelkező klub, ez a két pozitívum is belejátszott a döntésembe. Köszönettel tartozok az elnök úrnak és a vezetőedző Damir Canadinak, hogy érdeklődtek irántam, már várom, hogy visszatérjek a görög bajnokságbaidézi az Atromitosz honlapja Megyerit.

Megyeri 2010 és 2015 között az Olympiakosz Pireusz csapatának játékosa volt, spanyol és német kitérőt követően tér vissza Görögországba. Az Atromitosz (azaz a Rettenthetetlen) Athén elővárosának, Periszterinek a futballklubja. A csapatot a görög fővárosban alapították, ám mivel ugyanabban a kerületben működött, mint a nagyobb hagyományú Panathinaikosz, nem tudott sok szurkolót vonzani. A klub vezetői 1932-ben így Periszteribe helyezték át a csapat székhelyét, és egyesültek egy helyi gárdával.

Az Atromitosz sokáig az első, másod- és harmadosztály között ingázott, de 2009 óta stabil élvonalbeli klub. A 2017–2018-as bajnokságban a 4. helyen végzett, így kvalifikálta magát az Európa-ligába. Az Atromitosz a selejtező 2. körében kapcsolódik be a küzdelmekbe, ellenfele a fehérorosz Dinamo Breszt lesz.

Megyeri a 25-ös mezszámot kapta új klubjában.

Legfrissebb hírek

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2 órája

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A Vasastól hozott el játékost a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:20

ZTE: 19 éves moldovai tehetséget is beajánlottak a piaci hajrában – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:37
Ezek is érdekelhetik