FFT: Balog Tibor, avagy a magyar Bosman

Vágólapra másolva!
2018.06.04. 17:41
Több mint húsz évvel ezelőtt, 1995. december 15-én született meg az Európai Bíróság precedensértékű ítélete az elhíresült Bosman-ügyben, amely gyökereiben változtatta meg a futball gazdasági alapjait, és állította a sportágat új – ízlés kérdése, hogy jó vagy rossz – fejlődési pályára. A belga Jean-Marc Bosman azért perelt, mert 1990-ben nem tudott átszerződni az RFC Liége-ből a francia Dunkerque-be az idegenlégiósok számának akkori korlátozása miatt.

Kevésbé ismert, hogy a nagy visszhangot kiváltó és valóban radikális változásokat hozó ügy után néhány évvel folytatása lett a történetnek, méghozzá magyar főszereplővel: Balog Tibor is a bírósághoz fordult, és az ő ügye „Bosman B” néven híresült el. Az MTK és a Vác korábbi középpályása 1993-ban lett a belga Charleroi játékosa, és amikor szerződése lejártakor, 1997-ben máshová kívánt szerződni, klubja előbb öt-, majd hárommillió frankos lelépési díjat követelt a vásárló egyesülettől. Ám a két francia kérő, a Nancy és a Grenoble egyaránt elutasította ennek kifizetését, ezért kútba esett az üzlet.

Hogyan folytatódott a történet? Ennek járt utána a FourFourTwo magazinban Veszprémi Linda, a döglött akták avatott szakértője.

A teljes cikket elolvashatja ide kattintva.

Legfrissebb hírek

Balog Tibor: Én egy második Bosman vagyok

Minden más foci
2025.02.17. 17:07

„A kés ott volt a játékosok nyakán” – Balog Tibor az ukrán–belga meccs előtt

Foci Eb 2024
2024.06.26. 08:42

Balog Tibor szerint aggódhatnak a belga szövetség vezetői, ha nem sikerül a torna

Foci Eb 2024
2024.06.17. 10:10

Balog Tibor: Aggódhatnak a belga szövetség vezetői, ha nem sikerül a torna

Foci Eb 2024
2024.06.17. 10:04

Eb 2024: De jó lenne most is válogatottnak lenni – Kiss László

Magyar válogatott
2023.11.21. 09:20

Nem voltak arabok az utcán – ez tetszett Budapesten Balog Tibor belga rendőr barátainak

Minden más foci
2023.10.17. 16:34

Edzősors: itthon is edzősködne a 37-szeres magyar válogatott játékos

Minden más foci
2023.04.09. 12:14

Edzősors: Nagy köszönettel és pezsgővel tartozom Bölöni Lászlónak – Balog Tibor

Minden más foci
2023.03.30. 08:53
Ezek is érdekelhetik