„A kés ott volt a játékosok nyakán” – Balog Tibor az ukrán–belga meccs előtt

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.06.26. 08:42

A korábban Charleroi-ban futballozó, 37-szeres válogatott Balog Tibor szerint a belga játékosok első helyen akarnak továbbjutni a csoportból.

Nagyjából mindenki azt remélte Belgiumban, a válogatott hat ponttal várja majd az Ukrajna elleni mérkőzést, és csak az lesz a kérdés, melyik csapat jut tovább csoportelsőként, ám mert az első játéknapon borult a papírforma, még az sem zárható ki, hogy egyikük nem lesz ott a nyolcaddöntőben. A Domenico Tedesco irányította együttes az első meccsét nagy meglepetésre 1–0-ra elvesztette Szlovákia ellen, utána viszont magabiztosan verte 2–0-ra Romániát, így szerdán már egy döntetlennel is biztosíthatja a továbbjutását.

„A szlovákoktól elszenvedett vereség után hallani lehetett negatív hangokat, a kés ott volt a játékosok nyakán, ugyanakkor jól reagáltak, Románia ellen már megmutatkozott a két csapat közötti szintkülönbség” – mondta lapunknak az 1993-óta Charleroi-ban élő, korábbi 37-szeres válogatott Balog Tibor.

S hogy kit vár Balog Tibor a kvartettből Belgium mellett másik továbbjutónak? 

„Felesleges jósolni, az első fordulóban mindkét párharc meglepetést hozott, igaz, a másodikban már jött a papírforma: ha már feltétlenül mondanom kell valamit a másik csoportmeccsről, talán annyit, Szlovákiát érzem egységesebbnek.”

A MÉRKŐZÉS ELŐZETESÉT ITT OLVASHATJA EL.

 

Legfrissebb hírek

Hiányzik neki a válogatott, Courtois szeretne visszatérni

Minden más foci
2025.02.24. 10:43

Balog Tibor: Én egy második Bosman vagyok

Minden más foci
2025.02.17. 17:07

Rudi Garcia veszi át Domenico Tedesco helyét a belga labdarúgó-válogatott élén

Minden más foci
2025.01.24. 09:13

Újabb szervezet választotta meg Rodrit 2024 legjobb futballistájának

Minden más foci
2024.12.13. 12:56

NL: Montenegró legyőzte a törököket, Wales és Csehország jutott fel az A-ligába

Minden más foci
2024.11.19. 22:42

A belgák kikaptak a csoport utolsó helyén végző Izraeltől is

Minden más foci
2024.11.17. 22:41

Montenegró kiesett a B-ligából; Törökország tizenegyesből sem tudott betalálni Wales ellen

Minden más foci
2024.11.16. 22:38

Tonali góljával az olaszok két vállra fektették Belgiumot

Minden más foci
2024.11.14. 22:50
Ezek is érdekelhetik