Légiósok: hiába a Nikolics-gól és -gólpassz, kikapott a Chicago

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.21. 00:04
Az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) a Chicago Fire hazai pályán 3–2-re kikapott a Houston Dynamótól. A chicagóiak magyar csatára, Nikolics Nemanja gólt szerzett, majd egy gólpasszt is kiosztott, ez azonban kevésnek bizonyult a pontszerzéshez.

A Chicago Fire már a negyedik percben hátrányba került a Houston Dynamo ellen, ettől azonban nem esett össze, sőt! Nikolics Nemanja a 14. percben jól érkezett egy bal oldali beadásra, s közelről a hálóba juttatta a labdát, két perccel később pedig a magyar csatár remek kiugratását követően Diego Campos köszönt be, így máris fordítottak a hazaiak.

Nikolics gólja


A Fire második gólja, Nikolics gólpassza

A fordulás után nem sokkal tizenegyesből egyenlített a Houston, majd a 74. percben a vezetést is átvette. Erre már nem volt válaszuk Nikolicséknak, így a Houston 3–2-re nyert, s megszerezte első idegenbeli sikerét a jelenleg zajló bajnokságban.

A Sallói Dánielt végig a soraiban tudó Sporting Kansas City 1–1-es döntetlent játszott a Minnesota otthonában.

USA, MLS
ALAPSZAKASZ
Minnesota–Sporting Kansas City 1–1
Sporting KC:Sallói Dániel végig a pályán volt.
Chicago Fire–Houston Dynamo 2–3
Chicago Fire:Nikolics Nemanja végig a pályán volt, gólt és gólpasszt jegyzett.

Legfrissebb hírek

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10

Magyar származású konferenciagyőztese lett az MLS-nek

Minden más foci
2025.10.19. 15:03

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

Pascal Jansen kiváltságnak érzi, hogy New Yorkban élhet és edzősködhet

Képes Sport
2025.10.15. 21:35

Globális ikon lett David Beckhamből Floridában

Minden más foci
2025.10.15. 10:30

Pintér Dániel néhány nap alatt négy gólt lőtt az amerikai U19-es válogatottban

Minden más foci
2025.10.14. 18:34
Ezek is érdekelhetik