Légiósok: Mostantól minden meccs kiemelten fontos – Kádár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.27. 11:57
Ismét a csapattal edz a Dinamo Kijev magyar válogatott védője, Kádár Tamás, aki bajnoki címhez szeretné segíteni a kijevi együttest.

Kádár a Lazio elleni Európa-liga-visszavágón (0–2) szenvedett combsérülést, ami miatt a 45. percben le is kellett cserélni. A védő sérülése miatt kihagyta a válogatott márciusi felkészülési találkozóit, mostanra viszont felépült, és készen áll a visszatérésre. Lazio elleni Európa-liga-visszavágón (0–2) szenvedett combsérülést, ami miatt a 45. percben le is kellett cserélni. A védő sérülése miatt kihagyta a válogatott márciusi felkészülési találkozóit, mostanra viszont felépült, és készen áll a visszatérésre.

„Jól érzem magam, örülök, hogy ismét a csapattal edzhetek. Majdnem hat teljes hetet kihagytam, de ezen túl vagyok, alig várom, hogy a pályán is segíthessem a csapatot. Az elmúlt néhány hétben már futottam, a labdás gyakorlatokba is beszálltam, és immár teljes értékű edzésmunkát végezhetek. Óvatosnak kell lenni, mert a korai visszatérés magában hordozhatja az újbóli sérülést. Nem valószínű, hogy a következő meccsen játszhatok, de az azt követőn már biztosan” – mondta Kádár a dynamo.kiev.ua-nak.

A Dinamo Kijev négy fordulóval a bajnokság vége előtt három ponttal van lemaradva az éllovas Sahtar Donecktől, ám a sorozatban hat összecsapást behúzó kijevi együttes magyar védője bízik abban, hogy sikerül megelőzniük a riválist – amellyel egyébként az utolsó fordulóban találkoznak.

„Mostantól minden meccs kiemelten fontos. A lényeg, hogy ne adódjanak gondjaink, és pozitív eredményeket kell elérnünk. Az ukrán élvonalban nincsenek könnyű mérkőzések, különösen olyan pályáknál jön ez elő, amelyeknek nem megfelelő az állapota. Szerencsére a csapatunkban olyan kvalitású játékosok vannak, akik tudják, hogyan lehet megnyerni a nehezebb meccseket. Jó formában vagyunk, vasárnap is nyerni szeretnénk.”

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
Tegnap, 7:49

Csehországban nyert a Servette; a Crvena zvezda emberhátrányban játszva szerzett előnyt

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:00

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

A Kisvárda másodszor már simán kikapott a Dinamo Kijevtől

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 19:31

A Dinamo-kapcsolat: Szása és Vaszil találkozása Szlovéniában

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 09:11

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik