Légiósok: Érdemes volt Kínába igazolni – Guzmics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.07. 15:41
null
Guzmics Richárd nem bánta meg, hogy Kínába szerződött (Fotó: AFP)
Bár Guzmics Richárd kiesett az élvonalból a Jenpiennel, úgy értékelt, hogy nagyon jó döntés volt Kínába szerződnie. Már beszélt Georges Leekensszel a válogatottságról.

„Kijelenthetem, hogy érdemes volt Kínába igazolni – idézte Guzmics Richárdot a vaol.hu. – Kicsit talán nehezen tudtam kezelni, hogy a városok egymástól nagyon távol vannak, olyan is volt, hogy a meccsekre már három nappal a találkozó előtt elindultunk repülővel. Azonban ezeknek az utazásoknak is megvolt a maga varázsa. Eljutottam Sanghajba, Pekingbe – olyan helyeket láthattam, amelyeket nem mindenki.”

Guzmics elmondta, örült neki, hogy a lelátón a nevét skandálták, és hogy az utcán is kedvesek voltak vele az emberek. A kínai bajnokság fejlődéséről is beszélt, és nem bánta meg, hogy az európai kultúrától távol eső közegben is kipróbálta magát.

November elején érkezett haza, volt ideje a feltöltődésre és sérülései kiheverésére.Találkozott Georges Leekens szövetségi kapitánnyal is.

„Remélem, a jövőben is lehetőséget kapok a válogatottban, igyekszem bizonyítani, hogy helyem van a csapatban – mondta Guzmics. – A napi munkám során továbbra is megteszem azokat a pluszedzéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy még jobb lehessek. Az elmúlt szezonban sajnos értek sérülések, ami a válogatott szempontjából nem jött jól – szakmai és szurkolói oldalról is jelezték felém, hogy Guzmics Richárd megbízhatósága hiányzott a védősorból. Most azonban már teljesen egészséges vagyok.”

Guzmicsnak a Jenpiennél lejárt a szerződése, de a Nemzeti Sport Online értesülései szerint van rá esély, hogy továbbra is Kínában, esetleg valamely másik ázsiai országban folytatja a pályafutását.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik