Légiósok: Remélem, kulcsember leszek a válogatottban – Nikolics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.29. 13:51
null
Nikolics: A szezon végén jó volt visszatérni a válogatottba (Fotó: AFP)
Nem szeretett volna a stílusához nem illő angol bajnokságban futballozni, ezért választotta az MLS-t, nyilatkozta Nikolics Nemanja, a Chicago Fire csatára, akivel a Przeglad Sportowy lengyel sportnapilap készített interjút. A zentai születésű játékos elmondta, bízik abban, hogy jövőre a magyar válogatott kulcsembere lesz, és csupa jót mesélt egykori edzőjéről, a nemrég a Wisla Kraków együtteséhez szerződő Joan Carrillóról.

„Az első szezonom nagyon jól sikerült Chicagóban. Egy olyan klubhoz igazoltam, amely az utolsó volt, s engem azért szerződtettek, mert azt mondták, szükségük van egy gólerős csatárra és szeretnének új csapatot építeni. Tény, hogy idén a Fire nyolc év után először jutott be a rájátszásba. Ott a New York Red Bulls ellen estünk ki. A tapasztalat döntött, riválisunk kihasználta a hibáinkat” – nyilatkozta Nikolics a Przeglad Sportowy érdeklődésére.

Frankowski tévedett
A 22-szeres lengyel válogatott Tomasz Frankowski 2008-ban ugyancsak szerepelt a Chicago Fire együttesében, ő 2016 decemberében úgy nyilatkozott, Nikolicsot a legtöbben olyan csatárnak tartják, aki nem képes megbirkózni egy erős külföldi, például spanyol vagy angol bajnoksággal. De ő már akkor sikeresnek tartaná, ha 10-12 gólt szerezne az MLS-ben. Nikolics végül 24 találattal lett gólkirály.

Elmondta, hogy chicagói szerződése még két esztendőre szól. „Egy éve úgy döntöttem, az Egyesült Államokat választom. Mehettem volna Angliába is, de nem akartam leégni. A Premier League-ben túl sok harc van, az nem illik a stílusomhoz. Minden klubban, ahol játszottam, én voltam a legjobb gólszerző. Akadtak néhányan, mint például Tomasz Frankowski, akik azt mondták, hogy az MLS-ben nem leszek olyan eredményes, mint Lengyelországban. Nos, tévedtek.”

JÓ VOLT VISSZATÉRNI

A válogatottban sokat remél a kapitányváltástól, és bízik abban, hogy Georges Leekens több szerepet szán neki.

„Az előző szövetségi kapitánnyal, Bernd Storckkal abban állapodtunk meg, nincs értelme hét órát utaznom, majd üldögélni a kispadon. Különösen úgy, hogy az MLS a válogatott meccsek idején sem tartott pihenőt. De a szezon végén jó volt visszatérni a válogatottba. A következő évben egy új edzővel kezdjük el a munkát. Remélem, hogy kulcsember leszek a nemzeti csapatban.”

CARRILLO ERŐS KARAKTER

A magyar csatárt természetesen egykori edzőjéről, a nemrég a Wisla Kraków együtteséhez szerződő Joan Carrillóról is megkérdezték. „Nagyon jól ismerem, mert több mint négy évet dolgoztam vele. Először Paulo Sousa asszisztense volt, majd ő lett a vezetőedző. A játékosok szerették és tisztelték, ő pedig az első szezonjában megnyerte a Videotonnal a magyar bajnokságot. Lehetett volna a Legia edzője is, több alkalommal javasoltam a vezetőknek. Michal Zewlakow sportigazgatónak tudnia kellett, mire képes, mert gyakran figyelte a Videotont, szerette a játékstílusát.”

niko
niko

 

Nikolics szerint Carrillo stílusa és futballfilozófiája hasonló, mint a korábbi Legia-edző és jelenlegi orosz szövetségi kapitány Sztanyiszlav Csercseszové. „Ő is szerette elemezni a riválist, ügyelt a részletekre, taktikailag jól felkészítette a csapatot, majd minden mérkőzés után beszéltünk a hibákról. Biztos vagyok benne, hogy az összes Wisla-meccset megnézte már és mindent tud a csapatról.”

Mesélt arról, hogy Carrillo nagyon határozott ember, a Videotontól is azért kellett távoznia, mert a vezetőkkel nem értett egyet. „Carrillo erős karakterű, a hozzá nem értő emberek nem mondhatják el neki, mit kellene tennie. Nem szeret sokat beszélni, de a mérkőzést nem a kispadon, hanem az oldalvonal mellett állva tölti. A játékosait mindig megvédi, ám amikor valaki hibát követ el, az öltözőben szembesíti azzal” – mondta Nikolics, hozzátéve, hogy nagyon jó barátjának tartja, szoktak találkozni, legutóbb Budapesten egy születésnapi ünnepségen futottak össze.

ÉRTÉKELI ANGULO TELJESÍTMÉNYÉT

Nikolics különdíja
A magyar labdarúgó-válogatott és a Chicago Fire csatára, Nikolics Nemanja csütörtök este a zentaiak Év sportolója-választásán különdíjat vehetett át. A részletekről itt olvashat!

Nikolicsot megkérdezték a Górnik Zabrze 33 éves spanyol játékosáról, Igor Angulóról is, aki 20 forduló alatt 19 gólnál jár, és lehet, hogy megdönti a zentai születésű csatár 2015–2016-os teljesítményét, amikor 28 találattal lett lengyel gólkirály.

„A spanyol játékos eddig fantasztikus eredményt ért el. Sohasem láttam őt, de értékelem a teljesítményét, mert nem csupán gólokat, hanem meccseket eldöntő gólokat szerez” – mondta.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Paks négygólos vereséggel zárta az edzőtábort

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 22:40

Felkészülés: magabiztos MTK-győzelem a Csíkszereda ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.03. 13:09

Jobb később, mint soha! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Megvan, hol folytatja az ETO FC Győrt elhagyó mali támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 20:20

Nyíregyháza: a szlovén csatárnak új klubot keres a menedzsmentje, nem utazott el a csapattal – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 16:27

MLS: Gazdag Dániel új csapata legyőzte a régit

Légiósok
2025.06.30. 07:10

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

MLS: Gazdag gólpasszt adott, Sallóiék drámai körülmények között fordítottak

Légiósok
2025.06.26. 07:22
Ezek is érdekelhetik