Légiósok: Nagy Dominikot a télen kölcsönadja a Legia – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.04. 15:41
null
Nagy Dominik a télen átmenetileg búcsút inthet Varsónak (Fotó: Twitter)
Lengyel sajtóértesülések szerint a Legia Warszawa a téli átigazolási időszakban kölcsönadja Nagy Dominikot, aki Magyarországon vagy Szlovákiában folytathatja a pályafutását.

 

A 22 éves magyar labdarúgó idén januárban igazolt a Legiához, amelyben hamar alapemberré vált, a jelenlegi idényben azonban hozzáállásbeli problémák vetődtek fel nála. Nagy Dominiket október 18-án a tartalékokhoz küldték, miután Dariusz Mioduski, a Legia elnöke szerint „rosszul játszott és nem a futballra koncentrált”, éppen ezért egyetértett Romeo Jozak vezetőedző döntésével.

A magyar válogatott szélső három hétig edzett a Legia második csapatánál, november 9-én térhetett vissza a felnőttekhez. A másodosztályú Drutex-Bytovia Bytów elleni kupameccsen a kezdőcsapatban kapott helyet, de Jozak már a szünetben lecserélte, mert nem volt megelégedve a teljesítményével. Nagy a varsói csapat következő, múlt hétvégi bajnokiján nem is került be a meccskeretbe.

„Nagyon jó labdarúgó, de motivációs problémái vannak, márpedig a Legiánál szükség van rá, hogy a játékosok száz százalékban a futballra koncentráljanak. A legjobb megoldás Dominik számára, ha kölcsönadjuk, hogy újra felépíthesse magát. Számítunk rá, de a kölcsönjátéka során még érnie kell” – mondta Jozak.

Lukasz Kotecki lengyel szakíró úgy tudja, a klub és a játékos már meg is állapodott, hogy Nagy Dominik a télen kölcsönbe kerül. Konkrét csapatnévről nem esik szó, de a legvalószínűbb célállomásnak Magyarország vagy Szlovákia tűnik.



Legfrissebb hírek

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51
Ezek is érdekelhetik