Légiósok: Keményen dolgoztam, hogy készen álljak – Nagy Ádám

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.23. 12:44
Nagy Ádám végig a pályán volt a Bologna Chievo otthonában kiharcolt sikere során, a vendégek Andrea Poli kiállítása miatt a 81. percben megfogyatkoztak, de a 90. percben kiharcolták a sikert.

„Nagyon boldogok vagyunk a mai teljesítményünk miatt – mondta még a lefújást követően Nagy Ádám a klub honlapjának. – Tudtuk, hogy kemény csapattal találkozunk, de erre készültünk az egész héten. Nagyon fontos három pontot szereztünk, pedig a hajrára emberhátrányba kerültünk. Való igaz, hogy nem játszom túl sokat ebben a szezonban, és ez egy játékosnak sohasem könnyű, de keményen dolgoztam, hogy készen álljak akkor, amikor az edző szólít. Remélem, ma bizonyítottam.”„Nagyon boldogok vagyunk a mai teljesítményünk miatt – mondta még a lefújást követően Nagy Ádám a klub honlapjának. – Tudtuk, hogy kemény csapattal találkozunk, de erre készültünk az egész héten. Nagyon fontos három pontot szereztünk, pedig a hajrára emberhátrányba kerültünk. Való igaz, hogy nem játszom túl sokat ebben a szezonban, és ez egy játékosnak sohasem könnyű, de keményen dolgoztam, hogy készen álljak akkor, amikor az edző szólít. Remélem, ma bizonyítottam.”

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
Tegnap, 7:49

Felkészülés: Nagy Ádám és Yaakobishvili Antal kezdőként, Nego és Fenyő csereként lépett pályára

Légiósok
2025.07.30. 20:42

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Formán kívüli légiósok segíthetik ki Marco Rossi válogatottját

Magyar válogatott
2025.06.25. 07:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Férfi pólóválogatott: „Ha a két Vigvári számolja kártyában a pontokat, akkor...”

Vízilabda
2025.06.17. 17:29

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik