Légiósok: Aki külföldre megy, pluszterhet vesz a nyakába – Korhut

– Csalódott?
– Igen, gyűlölök veszíteni! – mondta a 13-szoros válogatott balhátvéd, Korhut Mihály, aki csapatával, a Hapoel Beer-Sevával még meccseket játszik, és csütörtökön 1–0-ra kikapott az izraeli Totó-kupa döntőjében a Maccabi Tel-Avivtól. – Noha a Totó-kupa csak a második számú sorozat Izraelben, mindig rossz érzés vesztesen elhagyni a pályát, főleg úgy, hogy az egyik legnagyobb riválisunk győzött le bennünket. Azért megnyugtat, hogy tavaly mi nyertük a ligakupaként kezelt tornát.

– Megterhelő hónapokon van túl.
– Rossz érzés volt a BL-selejtező után átkerülni az Európa-liga csoportkörébe, de sok szép emlék fűzött a sorozathoz az előző idényből. Kár lenne tagadni, csalódást keltően szerepeltünk a mostani kiírásban. A szurkolók is többet vártak tőlünk a tavalyi menetelés után, nagyon szerettünk volna most is eljutni a kieséses szakaszig.

– A Budapest Honvéd elleni nyári BL-selejtező mennyire volt különleges élmény?
– Amikor megláttam, hogy magyar ellenfelünk lehet a selejtező második fordulójában, azt kívántam, bárcsak megkapnánk! Csodálatos érzés volt hazajönni Magyarországra, sajnálom, hogy zárt kapuk mögött rendezték a találkozót. Jó lenne, ha legközelebb már a BL-ben találkoznánk magyar csapattal.

– Klubja számít önre, amit az is jelez, hogy szeptember végén 2021-ig meghosszabbította szerződését – hogy érzi magát a Beer-Sevánál?
– Kétezerhúszig szólt a megállapodásom a Hapollel. Fontos volt nekem, hogy újabb egy évre elkötelezzem magam, mert ez is a kölcsönös bizalomról árulkodik. Örülök, hogy a klubom tervez velem, szeretek a családommal Izraelben élni. Ha az egyesület vezérkara a továbbiakban is számít rám, szívesen leülök újra tárgyalni.

– Ennyire megkedvelte Izraelt?
– Szeretjük a várost és az itteni kultúrát. Az emberek segítőkészek, és már az első naptól kezdve megkönnyítették a beilleszkedésemet. A feleségem egészen jól beszéli már a nyelvet, én is szorgosan tanulgatom. A csapattársaim szeretik, ha héberül szólok hozzájuk, igaz, angolul is kiválóan megértjük egymást.

– A napokban szomorú híreket kaptunk Lengyelországból: Gyurcsó Ádám a Pogon Szczecin keretéből került ki, míg Nagy Dominikot a Legia Warszawa tartalékcsapatába száműzték. Valóban ennyire nehéz a légiósok élete?
– Az ő nevükben persze nem beszélhetek, csak a saját tapasztalataimat mondhatom el. Minden játékosnak tisztában kell lennie azzal, hogy külföldre szerződésével pluszterhet vesz a nyakába. Meg kell küzdeni a helyért a csapatban. Amikor Izraelbe kerültem, csak egy, sőt utolsó voltam a huszonnégy játékosból. Kint nehéz elfogadtatnia egy magyar labdarúgónak magát, viszont ha ez sikerül, már nyert ügye van. Én mindig csendes ember voltam, aki összeszorított foggal, alázattal végezte a munkáját. Sokat köszönhetek a mentalitásomnak. Tudom, ha nehezen megy a beilleszkedés, a játékos nem tud megfelelően koncentrálni a futballra, s akkor könnyen kicsúszhat a lába alól a talaj, és idegen környezetben – messze a biztonságot jelentő otthontól –, a család és barátok támogatása nélkül borzasztó nehéz lehet visszakapaszkodni.

– Miben különbözik az izraeli élvonal a magyartól?
– Nagyobb iramban futballoznak a csapatok, több szerep jut a játékosok fizikai felkészültségének. A hetente lejátszott két találkozónak köszönhetően mentálisan is sokat lehet fejlődni, az Európa-ligában minden hibát vagy könnyelműségét megbüntet a rivális. Meg kell említenem még a körítést is: egy-egy idegenbeli mérkőzésünkre kilencezer szurkolónk is elkísér minket.

– Tagja volt a Luxemburg elleni felkészülési mérkőzésen kettő egyes vereséget szenvedő nemzeti csapatnak, és szenvedő alanya volt Aurélien Joachim pimasz cselének. Gondol még erre a jelenetre?
– Hogyne! A támadó hosszan vette át a labdát, megpróbáltam keresztezni, de nem sikerült. Agresszívebben kellett volna fellépnem, de a büntetőterületen belül történt az eset, nem lett volna szerencsés, ha kiállíttatom magam. Gyorsan kellett döntést hoznom, balszerencsémre gól lett belőle.

– Mindenesetre ritka, hogy az estélytelenebbnek tartott válogatott játékosa Zidane-csellel próbálkozik az ellenfél tizenhatosán belül.
– Gyakran elhangzik, hogy leszerepelt a válogatott azon az összecsapáson, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy Luxemburg meglepetést szerzett Franciaország ellen is a vb-selejtezők során. Sokan az ország nagyságából arra a téves következtetésre jutnak, hogy kiscsapat – pedig szó sincs erről! Tisztességesen felkészültünk, egyáltalán nem néztük le Luxemburgot. Sajnálom, hogy kikaptunk, és csalódást okoztunk a szurkolóknak.

– Hogyan értékeli Bernd Storck munkásságát?
– Válogatottbeli pályafutásom során Pintér Attila, Dárdai Pál és Bernd Storck keze alatt játszhattam. Utóbbi vitt ki a franciaországi Eb-re, ezért nagyon hálás vagyok neki. A futball kegyetlen sport, a tavalyi eufória és jó teljesítmény hamar feledésbe merült, így Bernd Storcknak távoznia kellett. Jó edzőt ismertem meg a személyében, sajnálom, hogy ez lett az együttműködés vége. Remélem, az újonnan kinevezett szövetségi kapitánnyal is kijutunk a következő Eb-re.

– Mi az első benyomása Georges Leekensszel kapcsolatban?
– Négyszemközt beszélgettünk már, és kiderült, hogy ő is a kemény munkában hisz. Kedves és közvetlen ember, akinek kifinomult a humorérzéke. Úgy hallottam, edzéseken és mérkőzéseken már előveszi a szigorú énjét is.