Légiósok: Németh közel az MLS-hez, de nem a Kansas Citybe tart – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.10. 08:17
null
Németh Krisztián a Kansas City mezében tette le a névjegyét Amerikában, most a New England színeiben térhet vissza
Amerikai sajtóértesülés szerint Németh Krisztián, a katari al-Garafa magyar válogatott labdarúgója az észak-amerikai profi ligában (MLS) szereplő New England Revolutionben folytatja a pályafutását.


Az ESPN azt írta, a New England közel áll ahhoz, hogy szerződtesse Németh Krisztiánt, már csak a liga engedélyére vár. A portál úgy tudja, hosszas huzavona után a 28 éves támadónak sikerült felbontania a szerződését az al-Garafával, így minden akadály elhárult, hogy visszatérjen az MLS-be.

Németh Krisztián 2014 decemberében igazolt a Sporting Kansas Cityhez – amelyben jelenleg Sallói Dániel képviseli hazánkat játékosként –, s 2016 januárjában távozott Katarba.

Néhány hete már lehetett arról olvasni, hogy a Kansas City színeiben 28 bajnoki mérkőzésen tíz gólt szerző csatár visszatér az észak-amerikai profi ligába. A Kansas City mellett a Columbus Crew, a DC United – amely szerdán szerződtette Stieber Zoltánt – és a New England Revolution érdeklődött iránta. Úgy tűnik, utóbbi lesz a befutó.

A New England 350 ezer dollárt fizetett az allokációs listán első helyen álló Columbus Crew-nak, hogy megszerezze Németh játékjogát.

Ha Németh aláír új csapatához, négy magyarért szoríthatunk az MLS-ben. Sallói és Stieber mellett Nikolics Nemanja is itt játszik, a Chicago Fire színeiben eddig 22 bajnokin 16-szor volt eredményes idén.

Legfrissebb hírek

Magyar származású konferenciagyőztese lett az MLS-nek

Minden más foci
2025.10.19. 15:03

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Pascal Jansen kiváltságnak érzi, hogy New Yorkban élhet és edzősködhet

Képes Sport
2025.10.15. 21:35

Globális ikon lett David Beckhamből Floridában

Minden más foci
2025.10.15. 10:30

Pintér Dániel néhány nap alatt négy gólt lőtt az amerikai U19-es válogatottban

Minden más foci
2025.10.14. 18:34

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

Hatszázadik gólját szerezte Luis Suárez – videó

Minden más foci
2025.10.13. 10:16
Ezek is érdekelhetik