Légiósok: nagy a konkurencia, elköszöntek Kalmár Zsolttól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.09. 12:54
null
Kalmár nem tudott gyökeret ereszteni a Bröndbyben (Fotó: brondby.com)
A Bröndby szerda délben elköszönt Kalmár Zsolttól, egyben megerősítette a korábbi információt, mely szerint a magyar labdarúgó Szlovákiában, a dunaszerdahelyi DAC-ban folytatja a pályafutását.

A dán klub honlapján megjelent közlemény szerint a Bröndby és a futballista játékjogával rendelkező RB Leipzig azért nem erősítette meg a januárban megkötött – és eredetileg jövő nyárig szóló – kölcsönszerződést, mert szeretnék, ha Kalmár valahol máshol több játéklehetőséghez jutna.

„Több oka is van annak, hogy Kalmár Zsolt nem tudott gyökeret ereszteni a Bröndbyben, elsősorban az, hogy nagy a konkurencia a középpályán. Minden érdekeltnek örömére szolgál, ha Zsolt valahol több játéklehetőséghez jut, ezért aztán Szlovákiában, a DAC-ban játszik tovább. Köszönünk neki mindent, amit a Bröndbyért tett, és sok sikert kívánunk a jövőjéhez!” – fogalmazott Troels Bech, a Bröndby sportigazgatója.

Kalmár 19 mérkőzésen lépett pályára a koppenhágai csapatban, és két gólt szerzett.

A dunaszerdahelyiek egyelőre nem jelentették be a 22 éves magyar labdarúgó kölcsönvételét.

Legfrissebb hírek

Redzic Damir ismét villogott – irány a bosnyák válogatott?

Minden más foci
2025.10.20. 11:59

A futballt gólra játsszák: hiába a DAC öt kapufája, a Zsolnáé lett a három pont

Minden más foci
2025.10.19. 20:10

Hiába vezetett két góllal az Újpest, a DAC nyerte meg a felkészülési mérkőzést

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 18:13

Bősze Levente: Van esélyem bemutatkozni a Serie A-ban

Légiósok
2025.10.07. 07:31

Csalódásként élik meg a szakolcai pontszerzést a DAC-nál

Minden más foci
2025.10.06. 12:41

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
2025.10.04. 08:11

Az ETO akadémiáján az iskola nem B-terv

Minden más foci
2025.10.02. 17:28

Sikeres csúcstámadás Kassán

Minden más foci
2025.10.02. 11:41
Ezek is érdekelhetik