Játékospolc – Sinkovics Gábor jegyzete

Vágólapra másolva!
2017.06.19. 00:23

Olyan ez, mint az Air muzsikája – melankolikus, elgondolkodtató.

Jó lenne azt gondolni, hogy valamiféle romantikus indíttatásból jönnek haza egymás után a magyar futballisták, hogy a honvágy dolgozott bennük, régóta hiányzott nekik a belvárosi nyüzsgés, no és az NB I irama, magas színvonala.

Csakhogy a magyar labdarúgók „jobb híján” szerződnek haza, s nem azért, mert ezt választották – amúgy éppen ennek okait igyekszünk feltárni lapunk Nap témája rovatában. Az elmúlt évtizedek során hány és hány hazánkfia mesélte el szomorúan, csalódottan a maga történetét, a pikkelő edzőről, a szélhámos klubtulajdonosról, az irigy csapattársról, sok esőről, perzselő napsütésről.

Indok, kifogás mindig volt.

Az annak idején nagy reményekkel útnak induló reménységeink többsége egymás után tért vissza nevelőegyesületéhez, a magyar bajnokságba, mégpedig azért, mert könnyűnek találtattak. Igaz, már gyerekfejjel rángatták – sőt rángatják ki manapság is – a tehetségeket külföldre, márpedig akiben nincs erő, elszántság, akinek a kezét idegenben hamar elengedik, nem is választhat más utat, mint azt, amelyik hazafelé vezet. Egyre kevesebb olyan labdarúgóval büszkélkedhetünk, aki rutinos, érett sportolóként magasabb színvonalú bajnokságban szerepelhet, idővel Szalai Ádám lesz az egyetlen, akinek a játékospolcon elfoglalt helyére valóban büszkék lehetünk.

Gyakran irigykedve emlegetjük a szerb, horvát, szlovák, cseh játékosokat, akik megkapaszkodnak, karriert csinálnak távol otthonuktól, míg a mi fiaink csomagolnak, utat keresnek, hazatérnek – és lehet, ezt azért látjuk így, mert nincs extra teljesítményre képes futballistánk, aki magyar pályán edződve, itt bizonyítva taposta ki magának az utat a külföldi, elismert klub kínálta lehetőségig.

Manapság hol, melyik bajnokságban szavaznak hosszú távon bizalmat a mi fiainknak?

Jó lenne azt írni, hogy ilyen a belga, a svájci, az osztrák liga, de ez is csak illúzió.

A hazatérők magyarázkodása – maradva az Air zenéjénél – nem muzsika füleinknek.

Sok benne a hamis hang…

Legfrissebb hírek

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
2 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

Kapudöngetés – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 06:55

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 23:40

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Epehányók viadala – Bobory Balázs publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 00:24

Spórolj, ne sportolj? – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.09.23. 23:56
Ezek is érdekelhetik