DAC: Vida tíz gólt lőne; meglepte László Csaba távozása

Vágólapra másolva!
2017.06.19. 16:36
Vida Kristopher, a DAC labdarúgócsapatának magyar játékosa a fociclub.hu-nak elárulta, mi a terve a következő szezonra, s beszélt László Csaba távozásáról is.

Mint ismert, a Dunaszerdahely nem hosszabbította meg László Csaba májusban lejáró szerződését, a vezetőség ezt követően a Honvéddel bajnoki címet szerző Marco Rossit csábította a klubhoz.nem hosszabbította meg László Csaba májusban lejáró szerződését, a vezetőség ezt követően a Honvéddel bajnoki címet szerző Marco Rossit csábította a klubhoz.

Vida Kristophert meglepték a történtek, ám izgatottan várja a közös munkát Rossival.

„A szezon végeztével az utolsó bajnoki után elköszönt mindentől, de nem véglegesen. Legalábbis akkor én nem úgy éreztem, értelmeztem. Valószínűleg még ő sem tudta, mit hoz a jövő – ecsetelte a 21 éves Vida László Csaba távozását. – Szezon közben vette át a csapatot, ez pedig az én szerepkörömre, szerepvállalásomra is nagy hatással volt.”

„Sok játéklehetőséget kaptam tőle, alapemberré váltam, és érzésem szerint több területen is sokat fejlődtem. Jó szezont zártunk vele, egészen elképesztő tavaszon vagyunk túl. További sok sikert kívánok edzői pályafutásához. Előrefelé tekintek, kíváncsian várom a közös munkát Marco Rossival.”

„Bizonyítani fogom neki, ott van a helyem a pályára kifutó csapatban. Egy jó kupaszereplés mellett a bajnokságban az első három hely valamelyikét céloznám meg, amivel kiharcolhatjuk a nemzetközi kupaindulást. Szeretnék fejlődni a játék minden elemében, stabil kezdő lennék, valamint megdupláznám a góljaim számát.”

Vida Kristopher a 2016–2017-es kiírásban 32 mérkőzésen összesen ötször volt eredményes.

A TELJES INTERJÚT ITT OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

Az ETO akadémiáján az iskola nem B-terv

Minden más foci
13 órája

Sikeres csúcstámadás Kassán

Minden más foci
19 órája

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
2025.10.01. 23:02

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.10.01. 19:52

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2025.10.01. 08:40

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
2025.09.30. 23:45

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

Rossi elmondta, Szoboszlaiból nem lesz csatár; Nagy Ádám még visszatérhet

Magyar válogatott
2025.09.30. 13:30
Ezek is érdekelhetik