Otthon és haza – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2017.04.19. 00:32

Dárdai Pál hétfőn lesz 18 éves. Még gyerek, ám egyetlen felkészülési mérkőzése máris nagyobb vihart kavart, mint másnak az egész karrierje. Mi történt? A korábbi szövetségi kapitány legidősebb fia (a két öcs közül Márton 2002-ben, Bence 2006-ban született) – egy héttel a nevezetes születésnap előtt – pályára lépett a német U18-as válogatott Ausztria elleni gyakorló mérkőzésén.

Hazátlan bitang! Áruló! Még inkább: hazaáruló!

Állítsuk meg Dárdait!

A szurkolói reakciók, mint mindig, ezúttal is szélsőségesek. Főleg azért, mert megjelent, a magyar korosztályos válogatottban is megnézték volna már a Dárdai gyereket. (Ezúttal tegyünk rendet a három Dárdai Pál között! A nagyapa, a Pécs korábbi klasszisa maradjon id. Dárdai, a Hertha edzője „csak" Dárdai, fia pedig ifjabb Dárdai Pál! Ez a neve, noha családja csak Palkónak szólítja – édesapját meg Palcsinak, a nagyapát Palinak, de ettől még Pál mindegyikük.) A Hertha BSC edzője azonban rendre abban maradt az MLSZ-szel, hogy nem érdemes kirángatni a fiút a közegéből, az iskolából, majd hívják, ha igazán fontos lesz.

Szóval, árul-e hazát a kis (vagy a középső) Dárdai?

A nagyapát és az apát ismerve minden magyar futballkedvelő szívesen látna ezzel a vezetéknévvel egy ragyogó futballistát meggypiros mezben, de kérdés, maga a főszereplő hol van otthon. Oké, a szülei magyarok, a nagyszülei úgyszintén, a neve is az, csakhogy ő már Berlinben született, ott nőtt fel, neki nemcsak a magyar, hanem a német is anyanyelve, minden barátja német, oda járt iskolába, a német utánpótlás neveltje, el kell fogadni, ha neki kevesebbet jelent Magyarország, mint nekünk, itt élőknek vagy akár mint a szüleinek. Ettől még bőven lehetne magyar válogatott – de az utánpótlásban lejátszott meccsektől is. A hétfői találkozónak még csak tétje sem volt, hacsak annyi nem: kiderült, a magyarnál sokkal erősebb, fejlettebb futballkultúrájú ország is számítana rá. Pál Palkóra bízza a döntést, amely az osztrákok elleni szereplés ellenére még egyáltalán nem végleges. Amúgy pedig melyik szülőt kárhoztassuk csak azért, mert a legjobbat akarja a fiának? Emlékezzünk a Boateng fivérekre: ők is Berlinben születtek, de Kevin-Prince a ghánai, Jérome a német válogatottat választotta – az utóbbi világbajnok lett. Haragudhat rá ezért Ghána, de meg is értheti.

A kis Dárdai esetében várjunk az ítélkezéssel – az ügy végére akkor kerül pont, ha felnőttként kell majd választania az otthon és a haza között.

Legfrissebb hírek

A futballszuverenitás felé – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:35

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 08:02

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 23:57

Hat meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

Légiósok
2025.05.06. 23:52

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 23:31

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.05.05. 00:27

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

Minek nevezzelek? – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2025.05.02. 08:52
Ezek is érdekelhetik