Légiósok: Vártam már az első gólomra – Bese

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2017.04.09. 15:31
null
Bese megbízható teljesítményt nyújt Fotó: AFP
Bese Barnabás nemcsak fontos, hanem különleges gólt szerzett a Le Havre legutóbbi bajnokiján. Jól érzi magát Franciaországban, szereti a villanyfényes meccseket és a nyelvtanulással sem áll hadilábon.

Rendkívül fontos gólt ért el Bese Barnabás, a francia másodosztályban szereplő Le Havre 22 éves jobbhátvédje szerezte meg ugyanis a vezetést a vendég Laval ellen a péntek esti találkozón – végül 2–0-ra nyertek a hazaiak.

„Ráadásul nemcsak fontos, hanem különleges is volt, mert ez az első gólom Franciaországban, amióta a nyáron ideigazoltam – mondta a Nemzeti Sportnak az ötszörös válogatott futballista. – Vártam már rá, még akkor is, ha jobbhátvédként nem a gólszerzés az elsődleges feladatom, de azért mindig jó a kapuba találni, pláne hazai pályán. Az ezt megelőző három bajnokin csupán két pontot szereztünk, úgyhogy nagyon fontos volt, hogy győzzünk. Az önbizalmunkkal nincs gond, csak így kell folytatnunk. Nem tekintünk nagyon előre, mindig a következő mérkőzéssel foglalkozunk, úgyhogy az előttünk álló feladat az, hogy pénteken újabb győzelmet arassunk."

BESE BARNABÁS ELSŐ FRANCIAORSZÁGI GÓLJA



A Le Havre jövő héten az Amiens otthonában lép pályára, és tekintve, hogy a következő ellenfél eddig négy ponttal gyűjtött többet, mint a 9. helyen álló Le Havre, a végeredménynek nagy jelentősége lesz. Már csak azért is, mert hat fordulóval a bajnokság vége előtt még mindig elérhető távolságban van a harmadik, osztályozót érő helyezés.

Bese Barnabás a gólján kívül is sokat tesz hozzá a csapat teljesítményéhez, az első csapatban huszonkét bajnokin, két Francia Kupa- és egy Ligakupa-mérkőzésen kapott eddig játéklehetőséget. Igaz, a kommunikáció nem mindig könnyű, mivel kevés a légiós, és kevesen beszélnek más nyelvet a francián kívül.

„Akik mellettem játszanak, szerencsére beszélnek angolul, szóval nincs nyelvi probléma – ráadásul tanulom a franciát, ami egyre jobban megy, még ha nem egyszerű nyelv is. Már csak azért sem, mert az írás egészen más, mint a kiejtés – mondta Bese Barnabás. – Jól érzem magam Franciaországban, és már azt is megszoktam, hogy majdnem minden bajnoki mérkőzésünket péntek este nyolc órakor játsszuk. Egyébként is jobban szeretek este, villanyfénynél futballozni, mint kora délután, úgyhogy még örülök is neki."

Persze ha valaki győzelmet érő gólt szerez, valószínűleg nem foglalkoztatja különösebben, milyen napszakban lép pályára.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik