Légiósok: edzője elárulta, miért maradt el Kádár debütálása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.01. 08:18
A Dinamo Kijev labdarúgócsapatának vezetőedzője, Szerhij Rebrov elmondta, hogy miért nem került sor Kádár Tamás bajnoki bemutatkozására a hétvégi, Zorja ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen.

A kijevi csapat első tétmeccsét játszotta a tavaszi szezonban, Szerhij Rebrov együttese a Zorja otthonából vitte el a három pontot. A klub magyar védője, Kádár Tamás a kispadról nézte végig csapata győzelmét – Rebrov elmondása szerint ugyanis még nem állt készen a bemutatkozásra.

„Az új igazolások közül Pantics sokkal hamarabb érkezett, mint Kádár. Több felkészülési mérkőzésen szerepelt, gyorsan megértette a játékunk alapelveit. Tamás később csatlakozott, ráadásul – sajnos – nem volt játékban, hiszen a Poznanban nem jutott lehetőséghez a felkészülési meccseken. A Zorja elleni bajnoki pedig túl fontos volt ahhoz, hogy bedobjunk a mély vízbe egy öt nappal korábban csatlakozott futballistát” – mondta Szerhij Rebrov.

A Dinamo Kijev győzelmének köszönhetően hat pontra növelte előnyét a harmadik helyen álló Zorja előtt. Kádárék lemaradása jelenleg 13 pont az éllovas Sahtar mögött.

Legfrissebb hírek

Csehországban nyert a Servette; a Crvena zvezda emberhátrányban játszva szerzett előnyt

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:00

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

A Kisvárda másodszor már simán kikapott a Dinamo Kijevtől

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 19:31

A Dinamo-kapcsolat: Szása és Vaszil találkozása Szlovéniában

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 09:11

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48
Ezek is érdekelhetik