Légiósok: hónapok óta tartoznak Bajnernek, haza nem jönne

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.04. 17:01
null
Bajner Bálint inkább az angol vagy a német harmadosztályba menne, mint az NB I-be <br />(Fotó: gazzettadimodena.gelocal.it)
A múlt héten beszámoltunk róla, hogy Bajner Bálint közös megegyezéssel távozott az olasz harmadosztályú Modena FC labdarúgócsapatától. A szakítás hátteréről, a jövőre vonatkozó tervekről a futballista menedzsere, Kozák Attila nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak.

„A modenai történetről azt kell tudni, hogy muszáj helyzetbe kerültünk, miután a klub nem teljesítette a szerződésben foglaltakat, a csatár több havi fizetését nem kapta még meg, ezek után döntöttünk úgy, hogy megegyezünk a szerződésbontásról – kommentálta Kozák Attila játékosügynök Bajner Bálint távozását. – Pedig nem nagy összegről van szó. Bálint otthon az NB II-ben is többet kereshetett volna ennél, de szakmai szempontok miatt döntött nyáron az olaszországi folytatás mellett.”

Kérdés, utólag hogyan értékelhető ez az ősz, amelyen 16 bajnokin 639 perc jutott a csatárnak a harmadosztályban a csoportjában a 20-ból a 17. helyen álló Modenában, ezeken a meccseken egy gólt szerzett és egy gólpasszt adott.

„Amit nyáron a Modena előző edzőjével megbeszéltünk, az kezdetben tökéletesen működött (Simone Pavant novemberben váltotta Ezio Capuano – a szerző). Bálint fokozatosan egyre több lehetőséget kapott, a szerződtetését követő ötödik héten gólt szerzett, a hatodikon gólpasszt adott. Az új edző viszont más játékrendszerre váltott, amiben már nem számított Bálintra, azóta fizetést sem kapott, így mondhatjuk, hogy az olaszországi szerződés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket” – mondta ezzel kapcsolatban a menedzser.

Tipikus magyar légióstörténetnek is mondhatnánk a nyáron Paksról Olaszországba igazoló, a modenai szerződésről még novemberben is nagy reményekkel nyilatkozó Bajner Bálint esetét, annyi különbséggel talán, hogy már nem kíván hazatérni, még kevesebb fizetésért is inkább futballozik külföldön, alacsonyabb osztályban.

„Ha Bálint az anyagi szempontokat nézné, akkor biztosan hazajönne. Az az igazság, hogy Magyarországon már túl magasak a fizetések. Például jó néhány belga élvonalbeli klubnál sem lehet annyit keresni, mint több NB I-es csapatnál. Ez viszont nem jó, mert a játékosok egyre kevésbé motiváltak, hogy külföldön, magasabb szinten futballozzanak. Bálint azonban nem gondolkodik a hazatérésen. Inkább szerződne a német vagy az angol harmadosztályba alacsonyabb fizetésért, mint az NB I-be, mert szakmailag azokban a ligákban nagyobb fejlődési lehetőséget látunk. Folynak az egyeztetések, meglátjuk, mit hoz a jövő” – fogalmazott a játékosügynök.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
Tegnap, 13:51

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13
Ezek is érdekelhetik