Légiósok: „Higgyék el, ha egy Bundesliga-csapat hívja Dzsudzsákot…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.15. 10:21
A szegedi Tisza Lajos Közéleti Egyesület szervezésében két egykori Ferencváros-játékos, Hrutka János sportmenedzser és Szűcs Mihály, a Soroksár ügyvezető igazgatója beszélt többek között a világbajnoki esélyeinkről és Dzsudzsák Balázs átigazolásáról is.

„Nincs reális esély a világbajnoki szereplésre. Amit kaptunk eddig a selejtezőkön, sem több, sem kevesebb, mint amit várni lehetett idézi Hrutka Jánost a delmagyar.hu. – Az Eb megmutatta, mennyire kicsi a különbség a kisebb csapatok között. A lettek elleni siker pedig kellett, hogy az ország jól érezze magát.”

„Hatalmas siker volt az Eb, majd egy hónap múlva nem volt csapatunk a klubkupákban… Ez azért visszahozott minket a realitások talajára. Már az előrelépés, hogy az állatkertben vagy a bevásárlóközpontokban kislányokon is látok magyar mezt. A statisztika alapján húszezer labdarúgóból lesz egy sztár, ezek szerint nekünk nagyjából hat-hét sztárocskánk van. Még mindig kevés, aki futballozik.”

Szűcs Mihály úgy véli, hogy mivel tudunk bosszankodni azon, hogy Svájc ellen az utolsó pillanatokban kapott góllal veszítünk, ez már az előrelépést jelenti. Véleménye szerint ott tartunk, ahol tarthatunk az elért eredmények alapján.

„Sokkot kaptunk, amikor az Eb után nem kapkodtak a külföldi klubok a magyar játékosokért – mondta Szűcs Mihály. – Dzsudzsák Balázs jó barátom, és higgyék el, ha egy Bundesliga-csapat hívta volna, azonnal igent mond még jóval kevesebb pénzért is. Nem véletlenül, de nem is elsősorban a pénz miatt választotta az arab klubot. Az Eb hatására negyvennel gyarapodott az utánpótlásunk létszáma. Ezekből kell kinevelni olyan játékosokat, akik megállják a helyüket a topbajnokságokban is, és csak így lehet reményünk az állandó vébészereplésre.”

Ha alázat és tehetség van, az utat tör magának. Nekünk, klubvezetőknek hatalmas a felelősségünk, hiszen szakképzett, alázatos, szeretetet adó edzőket kellene alkalmaznunk. Meg kell szerettetni a futballt a gyerekekkel, ott kell tartani a sportág mellett, de sok a zavaró tényező. Az utánpótlás helyzete pedig nem lehet függő a nagycsapat vagy a válogatott szereplésétől.”

Legfrissebb hírek

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:23

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.13. 10:26

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51
Ezek is érdekelhetik