Légiósok: mély vízbe dobják Langot? A PSG-re készülnek

Vágólapra másolva!
2016.09.19. 23:30
A Videotontól a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Dijonhoz szerződő Lang Ádám a Nemzeti Sportnak elmondta, családias klubba került és várja a lehetőséget. Nos, edzője nyilatkozatából arra lehet következtetni, ez akár már kedden, a címvédő Paris Saint-Germain elleni bajnokin eljöhet. Ami biztos, hogy a magyar válogatott középhátvéd ismét bekerült a meccskeretbe.

Olivier Dall'Oglio, az újonc csapat edzőjének a francetv.fr tette fel a kérdést, hogy a magyar játékos szerephez juthat-e a PSG elleni idegenbeli, keddi meccsen.Olivier Dall'Oglio, az újonc csapat edzőjének a francetv.fr tette fel a kérdést, hogy a magyar játékos szerephez juthat-e a PSG elleni idegenbeli, keddi meccsen.

„Vegyes csapatot küldünk pályára, pihentetni fogunk pár embert – válaszolta a szakember. – Tehát lesz néhány változás. Kemény lesz a meccs, de alkalmazkodnunk kell. Ádám egyre jobban beilleszkedik, talán pályára léphet. Jó teszt lenne számára egy jó ellenfél ellen, de nagyon magas szintről, az Európa-bajnokságról is van tapasztalata.”

A Dijon öt forduló után 1–1–3-as mérleggel a 16. helyen áll a húszcsapatos francia élvonal tabelláján, a PSG 3–1–1-gyel a harmadik.

Legfrissebb hírek

Összeverekedtek meccs után, kitenné Rabiot-ékat a Marseille

Francia labdarúgás
2025.08.19. 19:58

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Giroud góllal tért vissza a Ligue 1-be, kikapott a Paris FC

Francia labdarúgás
2025.08.17. 19:39

A kizárás megúszása után győzelemmel rajtolt a Lyon a bajnokságban

Francia labdarúgás
2025.08.16. 23:02

A városi rivalizálás helyett inkább a jószomszédi viszony a Paris FC célja 

Francia labdarúgás
2025.08.16. 12:43

Hiába focizta le az emberelőnyben játszó OM a Rennes-t, kikapott a Ligue 1 nyitányán

Francia labdarúgás
2025.08.15. 22:57

LIGUE 1 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Francia labdarúgás
2025.08.15. 13:33

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00
Ezek is érdekelhetik