Legia: „Egy konkrét ajánlat már befutott Nikolicsért”

Vágólapra másolva!
2016.08.02. 12:41
null
Nikolics Nemanjáért egy konkrét ajánlat már befutott (Fotó: archív)
Nikolics Nemanjáért már befutott egy konkrét ajánlat – mondta a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Legia Warszawa magyar válogatott támadójának ügynöke, Filipovics Vladan.

 

A játékosügynök ugyanakkor nem tudta megerősíteni a calciomercato.it értesülését, miszerint a kétszeres BEK/BL-győztes Porto vezetői felvették a kapcsolatot a varsóiakkal.

„Természetes, hogy ilyenkor számos hír lát napvilágot, de ezeket nem szeretném kommentálni. Annyit mondhatok, hogy csakugyan sok csapat érdeklődik Nemanja iránt, mi több, egy konkrét ajánlat már be is futott. Szakmai és anyagi szempontból sem rossz, de hiszünk abban, hogy a közeljövőben még érkezik jobb – ezért sem fogadtuk el egyelőre. Az biztosra vehető, hogy Nemanja pályára lép a Trencín elleni szerdai BL-visszavágón, reményeink szerint újabb góllal segíti továbbjutáshoz a Legiát, aztán meglátjuk, hogyan alakul a folytatás” – mondta Filipovics Vladan a Nemzeti Sportnak.

Az eddigi három Bajnokok Ligája-selejtezőn négy gólt jegyző futballistát még két évig köti szerződés a lengyelekhez, de az elöljárókkal megegyezett abban, hogy megfelelő ajánlat esetén elengedik.

„Való igaz, a Legia vezetői hajlandók megválni Nemanjától, mert tiszteletben tartják, amit a klubért tett – tette hozzá Filipovics Vladan. – Szakmai szempontból egy európai lehetőség elsőbbséget élvez, nyilván annak örülnénk a legjobban, ha jönne egy olyan ajánlat, amely egyfelől előrelépést jelent a pályafutásában, másfelől tisztes jövedelmet garantál – ha nem is olyan jót, mint amit egy ázsiai.”

Legfrissebb hírek

Ifjabb Dárdai Pál hazatért, a Darwin Núnezre hajtó Napoli javított ajánlatán – keddi transzferhíradó

Minden más foci
8 perce

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
1 órája

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
18 órája

A magyar válogatott védő szerződést bontott – ezek a klubok érdeklődnek iránta

Légiósok
19 órája

Kazincbarcika: újabb meghatározó játékos távozott

Labdarúgó NB I
20 órája

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
22 órája

Az Ajaxban és a PSV-ben nevelkedő szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:30

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 18:14
Ezek is érdekelhetik