Bursaspor: az elnök szerint Dzsudzsák biztosan távozik

Vágólapra másolva!
2016.07.29. 20:07
Ali Ay, a Bursaspor elnöke megérkezett csapata ausztriai edzőtáborába, ahol rögtönzött sajtótájékoztatót tartott, mely során érintette a klub magyar válogatott támadójának, Dzsudzsák Balázsnak a jövőjét is.

„A szurkolóink kíváncsiak Necid és Dzsudzsák sorsára – idézi Ali Ay szavait több török oldal. – Biztosan távoznak, tárgyalásban vagyunk a játékosmenedzserekkel. Szombaton vagy hétfőn már meg is valósulhat az üzlet, de a jövő héten már biztosan tisztábban látjuk a helyzetet. A klub érdekeit azonban szem előtt kell tartanunk, így türelmesnek kell lennünk, mivel mi többet akarunk, a kérők pedig kevesebbet adnának.”Ali Ay szavait több török oldal. – Biztosan távoznak, tárgyalásban vagyunk a játékosmenedzserekkel. Szombaton vagy hétfőn már meg is valósulhat az üzlet, de a jövő héten már biztosan tisztábban látjuk a helyzetet. A klub érdekeit azonban szem előtt kell tartanunk, így türelmesnek kell lennünk, mivel mi többet akarunk, a kérők pedig kevesebbet adnának.”

Az elnök azt is elmondta, számokról nem akar beszélni, de kevesebb pénzről van szó, mint amennyi korábban megjelent a török sajtóban.

Dzsudzsákkal kapcsolatban legutóbb a görög Olympiakosz és arab emírségekbeli el-Ain érdeklődéséről lehetett hallani, ám ezúttal konkrét csapatnevekről nem esett szó.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Szűcs Tamás: A következő idényben ennél többet kell nyújtanunk

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 19:00

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik