Légiósok: „Nincs olyan csapat, amelyik most szeretné Balázst”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.16. 15:59
Török lapértesülések szerint a Bursaspor elnöksége döntött, eladnák Dzsudzsák Balázst. A lehetséges új állomás Kína lehet. A futballista ügynöke az M1-nek elmondta, jelenleg nincs olyan csapat, amelyik most szeretné szerződtetni Dzsudzsákot.

„Nem is volt tervezve, és az átigazolási időszak nagyon sok helyen lejárt, négy-öt ország van még, ahol nem. Két csapatban is pályára lépett már az idényben, így csak olyan bajnokságba mehetne, amely most indul, ebből kifolyólag nincs olyan csapat, amelyik most szeretné szerződtetni Balázst” – nyilatkozta Vörösbaranyi József az M1-nek. „Nem is volt tervezve, és az átigazolási időszak nagyon sok helyen lejárt, négy-öt ország van még, ahol nem. Két csapatban is pályára lépett már az idényben, így csak olyan bajnokságba mehetne, amely most indul, ebből kifolyólag nincs olyan csapat, amelyik most szeretné szerződtetni Balázst” – nyilatkozta Vörösbaranyi József az M1-nek.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
19 órája

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
22 órája

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13
Ezek is érdekelhetik