Légiósok: még nem döntöttek, hosszabbítanak-e a magyarral

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.23. 12:30
Még nem biztos, hogy a De Graafschap bent marad a holland élvonalban, az viszont biztos, hogy Vida Kristopher szerződése lejár a csapatnál – Peter Hofstede, a klub technikai igazgatója a magyar labdarúgó megállapodásának meghosszabbításáról is szót ejtett.

A doetinchemi csapat 14 pontot szerzett eddig a szezonban, ebből kilencet a hét idei fordulóban, hosszú idő után elmozdult az utolsó helyről, és a formajavulás a klubvezetők szerint nem kis részben Andrew Drivernek köszönhető. Elsőként tehát az angol középpályással szeretnének megállapodni, utána a tervek szerint Nathaniel Will, Ted van de Pavert és Robin Pröpper következik.

„Nem lep meg, hogy más klubok is felfigyeltek Driverre, de remélem, nem feledkezik meg arról, hogy az idény elején, amikor nem volt a topon, mi esélyt adtunk neki – idézi Peter Hofstedét a helyi lap, a de Gelderlander. – Karim Tarfi, a házi gólkirály Vincent Vermeij, Vida Kristopher és Lion Kaak esetében egyszerűbb a helyzet, az ő lejáró szerződésük opciót biztosít a számunkra, tehát lehetőségünk van hosszabbítani. Az ő ügyükben nincs ok a sietségre.”

Az utánpótlás-válogatott Vida Kristopher 2014 májusában került a Twentétől az akkor még második ligás De Graafschapba, amelynek színeiben ebben a szezonban 17 bajnokin lépett pályára. A húszéves magyar támadó az Ajax ellen szerezte idénybeli egyetlen bajnoki gólját.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.06. 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
2025.05.06. 09:33

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik