Katar: Németh góllal debütált, de öröme nem lehet felhőtlen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.05. 19:14
A Sporting Kansas Citytől megvásárolt Németh Krisztián góllal mutatkozott be új csapatában, a katari al-Garafában! Apró szépséghiba, hogy az első félidőben beálló magyar válogatott csatár 89. percben szerzett találata nem ért pontot, együttese ugyanis a huszáros hajrá ellenére hazai pályán 3–2-es vereséget szenvedett az al-Arabitól.

A katari bajnokság 17. fordulójában lejátszott mérkőzésen Németh Krisztián a kispadon kapott helyet, de korán, az első félidő 37. percében becserélte őt Pedro Caixinha vezetőedző, amikor az al-Garafa már 1–0-s hátrányban játszott.

A magyar válogatott csatár hazai pályán szereplő csapata a második játékrészben még nagyobb bajba került, hiszen az al-Arabi újabb két gólt szerzett, és 3–0-s előnyből várhatta az utolsó perceket.

Sokan talán már elkönyvelték a magabiztos vendégsikert, amikor Németh Krisztián első katari góljával szépített az al-Garafa. A magyar támadó a 89. percben remekül indult be a védők mögé az üres területre, csapattársa gyönyörű labdát tálalt elé, Németh pedig gólra váltotta a ziccert. Honfitársunk három perccel később ismét betalált, de akkor lesről lépett vissza, mielőtt megkapta a labdát, így a játékvezető nem adta meg a gólt.

A házigazdák a hosszabbításban még egyszer bevették az al-Arabi kapuját – ekkor már szabályos keretek között –, de az egyenlítésre nem maradt idejük, így egymást követő két győzelem után elszenvedték szezonbeli nyolcadik vereségüket.

A tizennégy csapatos bajnokság nyolcadik helyén álló al-Garafánál az eddigi 17 forduló során csak a sereghajtó al-Meszaimir szerzett kevesebb gólt.

Németh gólja 0:50-nél


Legfrissebb hírek

Vb-selejtezők: Lopetegui szerint történelmet írt kijutásával a katari válogatott

Minden más foci
2025.10.15. 10:52

Katar és Szaúd-Arábia is kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:44

Yamal és Messi Katarban, a 2022-es vb-döntő helyszínén csaphat össze

Minden más foci
2025.10.13. 13:11

Szaúd-Arábia futballistái nehezen kiharcolt győzelemmel léptek egyet a vb felé

Foci vb 2026
2025.10.08. 22:21

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az Al-Garafával

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:51

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Olimpia 2036: Katar megkezdte az egyeztetést a NOB-bal

Egyéb egyéni
2025.07.22. 16:06
Ezek is érdekelhetik