Románia: Jelképes büntetést kell fizetnie a Dinamónak – Bőle

Vágólapra másolva!
2015.12.07. 10:45
Bőle Lukács szerint jelképes a 10 ezer lejes – kb. 700 ezer forintos – büntetés, amit a román Dinamo Bucuresti-nek kell fizetnie azért, mert a fővárosiak szurkolói magyarellenes rigmust skandáltak a CSMS Iasi elleni múlt heti bajnokin. A magyar labdarúgó majd' másfél éve a jászvásáriak keretéhez tartozik, és meglepte, hogy a játékvezető megszakította a találkozót.

„Jelképes az összeg, amit a Dinamónak fizetnie kell. Az viszont nagy visszhangot kapott, hogy a szurkolói incidens miatt a játékvezető percekre megszakította a játékot, ami számomra meglepő döntés volt. Viszont helyesen cselekedett a bíró – mondta a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában Bőle. – Amúgy a román bajnokikon a lelátói stílus olyan, mint otthon, és nem jellemzőek a mostanihoz hasonló esetek. Én ez előtt egyre emlékszem, amit hallottam is, akkor szintén a Dinamo-tábor ragadtatta el magát. Most már tudom, hogy mit mondanak, akkor viszont még nem értettem. A csapattársaim fordították le és magyarázták el nekem. Az, hogy ellenfélként szidnak, benne van a futballban, azt ugyanúgy megkapják a csapattársaim is. Magyarként viszont csak ezt a két esetet tudom felidézni. A Dinamo-játékosok először nem is értették, hogy miért került elő az ismert magyarellenes rigmus. Kérdezték a társaimat, hogy van-e magyar légiós a csapatban. Amikor a kényszerszünet után mentünk vissza a folytatásra, veregették a vállamat, hogy ne figyeljek oda rá. A csapattársaim pedig már azonnal biztattak, ne is foglalkozzak vele.”

Bőle. – Amúgy a román bajnokikon a lelátói stílus olyan, mint otthon, és nem jellemzőek a mostanihoz hasonló esetek. Én ez előtt egyre emlékszem, amit hallottam is, akkor szintén a Dinamo-tábor ragadtatta el magát. Most már tudom, hogy mit mondanak, akkor viszont még nem értettem. A csapattársaim fordították le és magyarázták el nekem. Az, hogy ellenfélként szidnak, benne van a futballban, azt ugyanúgy megkapják a csapattársaim is. Magyarként viszont csak ezt a két esetet tudom felidézni. A Dinamo-játékosok először nem is értették, hogy miért került elő az ismert magyarellenes rigmus. Kérdezték a társaimat, hogy van-e magyar légiós a csapatban. Amikor a kényszerszünet után mentünk vissza a folytatásra, veregették a vállamat, hogy ne figyeljek oda rá. A csapattársaim pedig már azonnal biztattak, ne is foglalkozzak vele.”

Legfrissebb hírek

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
3 órája

Kis stadion, nagy feszültség és büszke csíkszeredaiak

Minden más foci
2025.07.15. 15:50

Kettővel is vezetett, de az egy ponttal is meg kellett elégednie a Csíkszeredának

Minden más foci
2025.07.14. 22:58

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Hétfőn telt ház előtt játssza első élvonalbeli bajnokiját a Csíkszereda

Minden más foci
2025.07.14. 07:22

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Mamoudou Karamoko Bukarestben folytatja

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 16:38

Újabb románverés után a női röpi Arany-El döntőjében a magyar válogatott

Röplabda
2025.06.28. 18:24
Ezek is érdekelhetik