Besiktas: Dzsudzsák kezet adott, januárban érkezik – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2015.08.05. 12:43
A Sözcü című török lap arról számolt be – a hírt lehozta a Hurriyet is –, hogy Dzsudzsák Balázs és a Besiktas képviselői kezet adtak egymásnak, s a magyar válogatott csapatkapitánya moszkvai szerződésének lejártával, januártól az isztambuli klub játékosa lesz.

A lap megemlíti, hogy a Besiktas a kivásárlási árat nem volt hajlandó átvállalni – pontos összeget nem írtak –, inkább fél évet vár a magyar légiósra. Azzal minden bizonnyal tisztában vannak a törökök, hogy a Herthánál is erre várnak. A Nemzeti Sport viszont úgy értesült, hogy a Hertha és a Dinamo a napokban mégis megállapodott egymással, a szélső napokon belül klubot vált. Ezt támasztja alá, hogy a magyar légiós a moszkvaiak legutóbbi két bajnokiján nem lépett pályára, pedig alapembernek számít.
A Nemzeti Sport viszont úgy értesült, hogy a Hertha és a Dinamo a napokban mégis megállapodott egymással, a szélső napokon belül klubot vált. Ezt támasztja alá, hogy a magyar légiós a moszkvaiak legutóbbi két bajnokiján nem lépett pályára, pedig alapembernek számít.

Más kérdés, hogy a játékos egyelőre vacillál, ugyanis a németországi és a törökországi fizetési lehetősége a korábbi sajtóhírek szerint a nagyságrendet tekintve különbözik egymástól. Hivatalosan nem megerősített információink szerint a berliniek 1.1 millió eurós éves fizetést, a törökök viszont kétmillió euróst ajánlottak neki. Időközben azonban a berlinieknek lett főszponzora, amely segíthet ezen az anyagi kérdésen.

 

 

Legfrissebb hírek

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
4 órája

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik