Hertha: csak az év végén térnek vissza Dzsudzsákra – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.19. 20:43
A bz-berlin.de részletekbe menően számolt be arról, hogy Dzsudzsák Balázs kezdőként lépett pályára a Zenit vendégeként 2–1-es vereséget szenvedő Dinamo Moszkvában. A honlap ebből azt a következtetést vonta le, hogy a magyar szélső német kérője, a Hertha csak a téli átigazolási időszakban tér vissza Dárdai Pál vezetőedző első számú kiszemeltjének a megszerzésére.

A cikkben utalást tesznek arra, hogy a nyári átigazolási időszakban a berliniek ajánlatot tettek Dzsudzsáknak, szezononkénti bruttó kétmillió eurós fizetéssel. Ezzel szemben az oroszok is szívesen hosszabbítanának vele: a most nettó hárommillió eurót kereső – az eddigi hírek alapján 2.5 millióról számolhattunk be – légiósnak azonban nagyságrendileg kevesebbet, mintegy kétmillió eurót ajánlottak csupán a közös folytatás idejére.

A honlap úgy fogalmaz, hogy Dzsudzsák – aki szinte kizártnak tartja, hogy hosszabbítson a Dinamóval – átigazolásával a berliniek megvárják a telet, és nem vásárolják őt ki fél évvel a moszkvai szerződésének lejárta előtt. Ezt az összeget inkább odaadják a válogatott csapatkapitányának aláírási pénzként.

Dzsudzsák szerződtetésével kapcsolatban több klub is felvetődött, de a Herthán kívül a napi hírfolyamban már csak a Besiktas érdeklődéséről számolhattunk be.
Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
14 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik