Légiósok: tripla, gólkirályi cím – így búcsúzott a magyar

Vágólapra másolva!
2015.06.26. 18:20
Mint arról nemrégiben beszámoltunk, Sallói Dániel az Egyesült Államokból visszatér az Újpesthez, amellyel amatőr szerződést kötött. A 18 éves támadó azonban a mostani szezont még befejezte a Sporting Kansas City utánpótláscsapatánál, és mesterhármassal, valamint házi gólkirályi címmel búcsúzott Urbányi István együttesétől.

A Sporting Kansas City U18-as csapata pénteken Sallói triplájának is köszönhetően 6–1-re megverte a BW Gottschee alakulatát, de így sem jutott be a bajnokság rájátszásába. A korosztályos válogatott magyar csatár 21 gólt szerzett a szezonban, ezzel az SKC házi gólkirálya lett.

„Amikor megérkeztem az Egyesült Államokba, nagyon sovány voltam. Most is sovány vagyok, de sokat dolgoztam a szakmai stábbal, melynek tagjai segítettek abban, hogyan használjam a testemet. Jó felépítésű védők ellen játszottam, fel kellett vennem velük a versenyt. A labdával mindig jól bántam, de az ellenfelek könnyen eltoltak. Most már tudom, hogyan birkózzak meg az erősebb játékosokkal, ezáltal jobb futballistává váltam” – mondta Sallói Dániel a Sporting Kansas City hivatalos honlapjának.

A forrás megjegyzi, Sallói gyakran az edzések után is kint maradt a pályán, hogy fejlessze a rúgótechnikáját, így nem csoda, hogy a szezon második felében sokat tudott lendíteni csapata játékán.

„Más futballkultúrából érkezett, tökéletes példája a magyar játékosoknak. Nemcsak jó labdarúgó, de nagyon intelligens is a pályán – mondta a korosztályos együttest irányító Urbányi István. – Peter Vermes (az első csapat vezetőedzője – a szerk.) hitvallása szerint ennél a klubnál a csapatérdek mindig elsőbbséget élvez, továbbá kemény munka és intelligencia szükségeltetik a sikerek eléréséhez.”

„Dániel érkezésével okosabbá vált a játékunk. Ezért fontos, hogy külföldi játékosok is szerepeljenek a csapatban. A jó futballisták a többiekre is hatással vannak a pályán” – tette hozzá a magyar szakember, aki szerint ebben a korban a fiatal játékosok egymástól is nagyon sokat tanulnak.

Sallói Dániel igazi futballcsalád sarja, hiszen nemcsak édesapja, a korábbi válogatott Sallói István, hanem nagyapja és dédapja is magas szinten űzte a sportágat. A 18 éves labdarúgó a következő szezonban ismét Újpesten mutathatja meg a tudását.

Legfrissebb hírek

Sallói Dániel remek góllal járult hozzá csapata győzelméhez

Légiósok
2025.08.31. 07:37

Sallói mellől öngólt rúgtak, de ez sem segített rossz passzban lévő csapatán

Légiósok
2025.08.25. 07:26

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

Sallói akcióból, Gazdag büntetőből talált be, míg Messi duplázott az MLS-ben

Minden más foci
2025.07.20. 08:32

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
2025.07.13. 09:47
Ezek is érdekelhetik