Légiósok: „Nagy erősítés lenne, ha megtartanánk Bogdánt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.20. 16:07
Az angol másodosztályú Bolton labdarúgócsapatának menedzsere, Neil Lennon elmondta, hogy nagy erősítésnek gondolja, ha megtartják Bogdán Ádámot. A magyar válogatottban számításba vett kapus szerződése a szezon végén lejár, klubja már korábban jelezte, hogy szívesen hosszabbítana vele.

„Nagyon örülünk Ádám visszatérésének, mert sérülései miatt a szezon nagy részében nem számíthattunk rá, pedig ezen a szinten a legjobb kapusok egyike – mondta Bogdánról a menedzser. – Ha sikerülne vele hosszabbítanunk, az nagy erősítés lenne számunkra. Nagyon jó kapusra lehet építeni a csapatot, ő azon játékosok egyike, akit szeretnénk megtartani."

Lennon azt is hozzátette, hogy Bogdán mellett a rutinos, klubnál már bizonyított Emile Heskey, Eidur Gudjohnsen párosra is számítanak a jövőben, hiszen ők nemcsak a pályán nyújtott teljesítményükkel, hanem öltözőben képviselt tekintélyükkel is kiérdemelték a szakmai stáb elismerését.

A 27 éves magyar kapus 2012 óta a Bolton játékosa, a nyáron lejár a szerződése. Az angol sajtó a Liverpooltól a német Stuttgartig sok klubot hírbe hozott már vele. Bogdán csak hat bajnokin jutott szóhoz ebben az idényben, döntően sérülések miatt nem számíthatott rá a szakvezető.

Legfrissebb hírek

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
2025.05.09. 23:19

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 20:34

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
2025.05.09. 07:35

Kihasználta emberelőnyét a Sheffield United, nagy lépést tett a rájátszásdöntő felé a Championshipben

Angol labdarúgás
2025.05.08. 22:57

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.06. 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
2025.05.06. 09:33
Ezek is érdekelhetik