MLS: Németh 77 percet kapott, ikszelt az SKC a New York ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.09. 06:47
null
Németh Krisztián kezdőként debütált az MLS első fordulójában (Fotó: Sporting Kansas Facebook)
A Sporting Kansas City kezdőcsapatában futott ki Németh Krisztián a New York Red Bulls elleni mérkőzésre az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) 1. fordulójában.

A Kansas City kilencese visszavont centerként játszott a mérkőzésen, Graham Zusival, Bernardo Anorral és Dominic Dwyerrel alkotta a Sporting támadószekcióját. Az első félidő egy-egy nagy helyzetet hozott mindkét oldalon, ám gól nem született.

A második játékrész elején Ike Opara fejelt gólt, négy perccel később azonban Sam Lloyd távoli lövésével egyenlített a New York Red Bulls. A 70. percben Matt Beslert második sárgával kiállította a játékvezető, hét perccel később pedig Németh számára véget ért a találkozó, lecserélték, helyére Joseph Peterson állt be.

Németh Krisztián Urbányi István (San Jose – 1997) és Hercegfalvi Zoltán (Kansas City, 2009–10) után a harmadik magyar légiós, aki pályára lépett az MLS-ben.

Az Orlando City hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a David Villával felálló New York City FC-vel. Az Orlando egyenlítő gólját Kaká szerezte a 91. percben szabadrúgásból, egy megpattanó lövéssel. A Seattle Sounders 3–0-ra legyőzte a New England Revolutiont.

MLS, 1. FORDULÓ
Orlando City–New York City 1–1
Sporting Kansas City–New York Red Bulls 1–1
Seattle Sounders–New England Revolution 3–0

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
LA Galaxy–Chicago Fire 2–0
DC United–Montreal Impact 1–0
Philadelphia Union–Colorado Rapids 0–0
Vancouver Whitecaps–Toronto FC 1–3
FC Dallas–San Jose Earthquakes 1–0
Houston Dynamo–Columbus Crew 1–0
Portland Timbers–Real Salt Lake 0–0

Legfrissebb hírek

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Gazdag győztes gólt készített elő az MLS-ben, hatgólos meccsen kaptak ki Sallóiék – videók

Légiósok
2025.06.15. 07:45

Németh Krisztián: Ma is azt érzem, várnak tőlem valamit, ha pályára lépek

Labdarúgó NB I
2025.06.05. 07:54

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Messi duplázott, az Inter Miami négy góllal verte Gazdagékat

Minden más foci
2025.06.01. 07:24

MLS: Gazdag csapata ikszelt, Messi és Suárez duplázott – videó

Minden más foci
2025.05.29. 07:38

Visszavonult az Arsenalban is szereplő 72-szeres válogatott támadó

Minden más foci
2025.05.28. 11:17

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48
Ezek is érdekelhetik