Légiósok: Vadócz pályára léphet a szombati derbin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.19. 11:17
Mint megírtuk, Vadócz Krisztián megsérült bemutatkozása során a Grasshoppersben. A magyar középpályás azonban elmondta, csak elővigyázatosságból cserélték le, és nem lesz akadály a játékának a szombati derbin.

„Kezdőként léptem pályára, a huszadik percben a szakmai stáb azonban elővigyázatosságból lecserélt – mondta Vadócz a Nemzeti Sportnak. – Azért nyúltak meg a combszalagjaim, mert amikor passzolni akartam, a mögöttem lévő ellenfelem lenyomta a vállamat, a hátsó lábam kicsit leragadt, így a kelleténél jobban kinyúltam a labdáért, hogy továbbíthassam a társamnak. Az eset után nem sokkal lejöttem, ám komoly sérülésről semmiképp sem beszélnék. Orvoshoz el sem kellett mennem, a fizioterapeuták gyors kezelése bőven elegendőnek bizonyult. Szerda délelőtt még a biztonság kedvéért a kerettől külön edzettem, délután az erősítőteremben dolgoztam, semmi gond nem lesz hétvégére."

A 2–2-es döntetlennel zárult edzőmeccsen tehát kevés lehetőség jutott a magyar játékosnak, ennek ellenére nincs kizárva, hogy a szombati FC Zürich elleni derbin is pályára léphet új klubjában.

„Még ismerkedem a környezettel, túl nagy következtetéseket felesleges lenne levonni. Azt sejtettem, hogy a svájci rekordbajnoknál kifogástalan körülmények várnak, szerencsére a társak is jól fogadtak, remélem hétvégén a teljesítményemmel meg tudom hálálni a bizalmukat. A derbi? Mivel egyelőre a hotel és a stadion között ingázom, a városban uralkodó hangulatból nem sokat érzékelek. Azt ugyanakkor elmondhatom, hogy a héten a vezetőség látogatást tett az öltözőben, ahol hangsúlyozták, mennyire fontos a szombati találkozó. Valami olyasmire számítok, mint otthon a Kispest–Ferencváros rangadókon."

Legfrissebb hírek

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59
Ezek is érdekelhetik