Légiósok: Dzsudzsák csak decembertől lesz szabadügynök

Vágólapra másolva!
2015.02.18. 12:12
Bár az orosz Szport-Ekszpressz a héten megjelent összeállításában Dzsudzsák Balázst is besorolta a legértékesebb, nyáron lejáró szerződésű futballisták közé (a 6. helyre tette), a Dinamo szélsőjét képviselő Stars and Friends menedzserirodánál érdeklődésünkre közölték, a magyar labdarúgót 2015 decemberéig köti megállapodás a moszkvai klubhoz.

A Szport-Ekszpressz héten megjelent összeállítása azt sugallta, hogy Dzsudzsák korábbi szerződése megváltozott, és már nyáron szabadon távozhat a Dinamo Moszkvától, ám ügynökségénél közölték, nincs változás.A Szport-Ekszpressz héten megjelent összeállítása azt sugallta, hogy Dzsudzsák korábbi szerződése megváltozott, és már nyáron szabadon távozhat a Dinamo Moszkvától, ám ügynökségénél közölték, nincs változás.

A szélsőt képviselő Stars and Friends menedzserirodától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a válogatott játékost továbbra is 2015 decemberéig köti a kontraktusa a Dinamóhoz.

Ettől függetlenül Dzsudzsák besorolható az esztendő legértékesebb lejáró szerződésű játékosai közé, de csak a naptári évet figyelembe véve, a jelenlegi szezon végén ugyanis még kérhet érte pénzt az orosz klub.

 

Legfrissebb hírek

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50
Ezek is érdekelhetik