Csehország: váratlant húzott a volt Loki-edző Balázs klubjánál

Vágólapra másolva!
2015.02.18. 15:10
Öt nappal a tavaszi szezon rajtja előtt váratlanul lemondott Zdenek Scasny, a Balázs Benjámint foglalkoztató FK Teplice vezetőedzője. A cseh labdarúgó-bajnokság hatodik helyezettjének új szakvezetője Petr Rada, aki korábban három rövid időszakban már ült a csapat kispadján.

Zdenek Scasny – aki 2011-ben rövid ideig a Debrecen trénere volt – 2012 óta jó munkát végzett Teplicében, sokáig jól is érezte magát, nagy megbecsülésnek örvend, most mégis lemondott, mert megfogalmazása szerint az utóbbi időben megromlott a hangulat a klubban, és a vezetőséggel sem voltak már egy hullámhosszon.

A klub honlapján szerda kora délután azonban már Balázs Benjámin szolgáltatta a fő témát – egészen pontosan az az interjúrészlet, amelyet a hétvégi stadionmagazinból választottak ki a szerkesztők a téli magyar szerzemény rövid bemutatására.

„A cseh nagyon nehéz nyelv – osztotta meg a klub szurkolóival első benyomásai egyikét a portugál Guimaraesből érkező magyar játékos. – Nagyon boldog vagyok, hogy a Teplice játékosa lehetek, remélem, a csapat európai kupaszereplést érő helyen végez, és ehhez én is hozzájárulhatok. Szerintem jól ment a felkészülés, kemény meccseken kellett helytállnunk, csupán egyszer fogtunk ki rossz napot."

Kérdés, a hirtelen edzőváltás milyen hatással lesz az együttesre. A Baník Ostrava elleni szombati bajnoki adja majd az első „jelzést" – mellesleg a lelátó népe elolvashatja a bemutatkozó Balázs-interjú folytatását is.

Balázs Benjámin mellett két korábbi NB I-es játékost is foglalkoztat a Teplice Francis Litsingi és Eugene Salami személyében.

Legfrissebb hírek

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Kezdődik a másodosztályba jutásért kiírt osztályozó

Labdarúgó NB II
2025.06.01. 08:37

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19
Ezek is érdekelhetik