Bajner új klubjánál is megismerték a magyar trollhadsereget

Vágólapra másolva!
2015.01.20. 22:08
null
A Notts County facebook-oldalát is megszállták a magyar felhasználók
Nem sokkal Bajner Bálint klubváltása után már az angolok is foglalkoznak a jelenséggel, amit Bajner Bálint magyar követői, szurkolói, szerelmesei, ellenségei, kritikusai hatására figyelhető meg a szigetországban. Nevezetesen, hogy Magyarországról alapesetben indokolatlanul sokan szállják meg a Notts County socialfelületeit.


Korábban írtunk a jelenségről, amely Bajner „népszerűségének" köszönhető. Az NSO Tv-nek adott korábbi nyilatkozatában a csatár azt mondta, hogy nem érdekli őt a magyar futball, nem sokkal később pedig azt állította, hogy azért cserélték le a 44. percben a Fulham ellen, hogy megtapsolják őt.

Több sem kellett a magyar futballszerető, kellő iróniával megáldott közvéleménynek, Bajner egyből kedvenccé vált. Igaz, talán nem abban az értelemben, ahogy ezt szerette volna. Persze az is lehet, hogy nem érdekli...

Az internet népe akkortájt gyakorlatilag megszállta az Ipswich felületeit, s ezt megtették most is, a jelenlegi klubváltás alkalmával. A Notts County gyakorlatilag összes Facebook-bejegyzésénél záporoznak a magyar felhasználok hozzászólásai.

A legnagyobb számban természetesen a „No Bajner, no partyt" sütik el az olvasók, de többen kreatívan vegyítik az angol és magyar szavakat. Tényleg csak említés szinten egy a sok közül: „Put Bajner in the kezdőcsapat!!!" – írja valaki. Közben gondoljuk, hogy a tősgyökeres Notts County-szurkolók meg csak néznek nagyokat.

A Notts County facebook-oldalát is megszállták a magyar felhasználók
A Notts County facebook-oldalát is megszállták a magyar felhasználók

Sőt! Már internetes portálok is érdekesnek tartják, hogy egyből cikket készítsenek a jelenségről. A nottinghampost.com például az alábbi képpel adta el dolgozatát nem sokkal ezelőtt. Azt pedig csak halkan jegyezzük meg, hogy a harmadosztályú csapat klubhonlapja is igen nehezen töltődött be a transzfer utáni időszakban.

Akárhogy is legyen, a netes fórumokon ennyire népszerű labdarúgója valószínűleg még nem volt a Notts Countynak, s valahogy az az érzésünk, hogy ha lehet Bajnerre szavazni, akkor minden meccs után megkapja majd a „mérkőzés legjobbja" címet a klubhonlapon.

A nottinghampost.com nem sokkal ezelőtt írt cikket a jelenségről
A nottinghampost.com nem sokkal ezelőtt írt cikket a jelenségről

 

Legfrissebb hírek

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
14 órája

Wisla után Ciprus, Kiss Tamás napokon belül klubot válthat

Légiósok
2025.07.26. 17:27

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 14:45

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 08:34

Németh Hunor az MTK-ban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:18

Spanyol balszélsőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 08:45

Négy utánpótlás-válogatott játékossal bővült a Kazincbarcika kerete

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 18:20

Angliából érkezett ajánlat Nikitscher Tamásért – NS-infó

Légiósok
2025.07.23. 15:10
Ezek is érdekelhetik