Anglia: „Bogdán a jobb kapus”; a szurkolók nem engednék el

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.27. 16:55
Az SB Nation angliai szakírója hosszasan elemzi a Bolton Wanderers játékosainak teljesítményét a Blackburn Rovers ellen 2–1-re megnyert bajnoki után. Az újságíró értékelésében kitér az első számú kapusra, Andy Lonerganre is, aki a pénteki mérkőzésen megítélése szerint nem bizonyította be, hogy miért élvez elsőbbséget magyar vetélytársával szemben.



A „Murbroski” néven publikáló illetékes sajnálattal számol be róla, hogy Lonergan ezen a meccsen lerombolta, amit az utóbbi időben felépített, ugyanis szörnyen védett. A szakíró szerint nem a 31 éves kapuson múlott a mérkőzés kimenetele, a Bolton remek védekezésének és a Blackburn gyötrelmes helyzetkihasználásnak köszönhető, hogy a hazaiak otthon tartották a három pontot. A tapasztalt kapuvédő bizonytalan volt a szögleteknél, sokszor rosszul helyezkedett és a kirúgásai sem sikerültek jól.

Annak ellenére, hogy Lonergan az utóbbi időben sokat fejlődött, pénteken a régi önmagát idézte, így a mögöttünk hagyott időszakban hiába mutatott remek formát, a szakíró szerint Bogdán a jobb kapus.

Ugyanezen az internetes oldalon a szurkolóknak lehetőségük van szavazni arról, hogy Bogdánt a téli átigazolási időszakban elengedje-e a Bolton. A több mint 300 voksoló 70 százaléka amondó, a kispadra szoruló magyar kapust meg kéne tartani.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26
Ezek is érdekelhetik