1860 München: 4 évre írhat alá a 17 éves magyar védő

Vágólapra másolva!
2014.12.02. 09:59
null
Hursán György két góljával döntő érdemeket szerzett a macedónok kétszeri legyőzésében
Kétszer is Hursán György góljával győzte le a napokban a magyar U17-es labdarúgó-válogatott – felkészülési meccseken – a macedónok korosztályos csapatát: előbb 2–1-re (akkor a másodikat fejelte), a második találkozón pedig 1–0-ra. Az ifjú védő Münchenben, az 1860-nál edz, ahol már augusztusban próbajátékon járt, majd az ősszel visszahívták, és a napokban aláírhatja a négy évre szóló szerződést.

 

 

,,Amióta a BUFC-ben, a békéscsabai utánpótlás-nevelő egyesületben elkezdtem futballozni, az volt a célom, hogy ha lehet, külföldön folytassam – mondta az ifjú Hursán György. – Sokat hallani, olvasni a profizmusról. Október közepén egy vasárnap érkeztem meg, és azonnal a kezembe adtak egy személyre szabott edzésprogramot, amelyben leírták, másnaptól mikor, hol kell edzenem. Leginkább az U19-es csapatban, de ha meccs előtti tréningje van és mondjuk szögleteket gyakorolnak, akkor az U21-ben, ahol megterhelőbb gyakorlás van aznap. Hiszen amíg nem játszhatok, azzal a csapattal edzhetek, amelyben a legintenzívebb munka folyik. Szóval odafigyelnek az emberre, itt tényleg napról napra fejlődhet az ember.”

Még a mérkőzés légköre sem hiányzik. Vasárnap, aki semmit vagy csak keveset játszik a 19 vagy 21 évesek bajnokságában, vagy eltiltását tölti, netán sérülésből tér vissza, kiegészülve a felnőttcsapatból épp kimaradókkal, egymás elleni meccsen lép pályára, hogy neki se hiányozzon semmi a heti munkából.

,,A Chelsea a kedvencem, de az 1860-nál is minden adva van a minőségi munkára – magyarázta az utánpótlás-válogatott játékos. – Sok jó pálya, gyors iramú edzések, mindenki képzett, ezért gyorsan és pontosan passzol, így magasabb az iram, mozgásban és gondolkodásban is fel kell gyorsulni. Apa is úgy gondolja, itt előre lehet lépni.”

Az apa valójában nevelőapa, és nem más, mint Iványi Zoltán professzionális játékvezető, aki a Telkiben rendezett találkozókon a lelátó sarkában üldögélt. A profi bíró tizennégy év elteltével saját gyermekének tekinti a fiút.

,,Nem tudom, mire viszi Gyurci a futballban – mondta a profi bíró. – Nagy esély, hogy az 1860 München számít rá, de ettől még lehet, hogy végül NB III-as focista lesz belőle, de az is, hogy befut és sikeres lesz – a lényeg, hogy a maximumot hozza ki magából. Ha így lesz, elégedett lehet ő is, de annyit elárulhatok, az édesanyjával együtt mi máris nagyon büszkék vagyunk, hogy felfigyeltek rá odakint, hogy az utánpótlás-válogatottban szerepel. Hogy miként nézem a meccseit? Nézze, mi a nap huszonnégy órájában játékvezetők vagyunk, de az ő meccsén mégis elsősorban apa vagyok, aki rettentően izgul a fia sikeréért. Vezethettem Fradi–Újpestet, akkor sem voltam olyan ideges, mint amikor ő játszik.”

Legfrissebb hírek

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
18 órája

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
21 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
22 órája

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

A Viktoria Plzentől jött a Fradi első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 17:12

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 12:22

Nem hosszabbít, hazatér a 20-szoros magyar válogatott támadó

Légiósok
2025.05.27. 11:20
Ezek is érdekelhetik