Légiósok: „Az osztrák foci nem jobb a magyarnál, de…”

„Mint minden játékos, én is szeretnék minél több percet a pályán tölteni – magyarázta a 31 esztendős Simon Attila a Nemzeti Sportnak. – Nem vagyok azonban türelmetlen fajta. Nem csapkodom az edzőm asztalát, hogy márpedig tessék engem betenni! Nem sokkal a nyári rajt előtt csatlakoztam a kerethez, természetesnek vettem, hogy Didi Kühbauer főleg azokra számított, akik végigcsinálták vele a felkészülést. Emellett remekül kezdtük a bajnokságot: az első hat mérkőzésünket megnyertük, és a szakember nem szívesen változtatott. Belátom, ha edző lennék, én sem nyúlnék győztes társasághoz. De most, hogy hullámvölgybe kerültünk, már bátrabban alakítja az összeállítást, próbálgatja a játékosokat, így biztosra veszem, hogy egyszer eljön az én időm is.”

Némi sikerélményben volt már része: gólpasszt adott a Chelsea elleni nyári felkészülési mérkőzésen (1–1), majd ugyancsak gyakorlás gyanánt gólt szerzett az olasz Udinese csapatának (3–3). Ráadásul legutóbb az Osztrák Kupa nyolcaddöntőjében a Wiener Neustadt ellen (3–2) is kapuba talált.

„Itt semmire sem megy az ember a nagy szavakkal, csakis a tettek számítanak – utalt a légiós góljai fontosságára. – Hogyha fogalmazhatok így, Ausztriában picit nagyon más a világ, noha az osztrák labdarúgás semmivel sem jobb, mint a magyar. A körítést, a körülményeket, s a mindennapokhoz való hozzáállást azonban össze sem lehet hasonlítani. Itt senki sem dudál az utakon. Átengedik a zebra előtt várakozó gyalogosokat. Bezzeg az M1-es autópályán hazafelé azon nyomban összetűzésbe keveredtem egy nagy fehér terepjáró sofőrjével – csak mert a belső sávban bátorkodtam hajtani. Tudom persze, hogy sok tekintetben előttünk jár Ausztria. Példás viszont az emberek életszemlélete, hiszen nem fecsérlik az energiájukat az állandó panaszkodásra, igyekeznek ehelyett mindenben a jót látni. Egy plusz egy évre írtam alá, mindegy, hogy egy vagy épp négy év lesz aztán belőle, akkor is úgy érzem, hogy megérte váltanom.”

Emlékezzünk csak: Simon Attila a nyáron szabadon igazolható volt, Pakson ugyanis nem hosszabbították meg a tizennyolc gólos csatár lejáró szerződését. Elhúzódó csapatkeresése arra utalhatott, csak végszükség esetén folytatná a magyar ligában.

„Pedig hiányzik a hazai közeg – ismerte el végül. – Sosem izgatott igazán a külföldi labdarúgás. Persze figyeltem a klubokat, az eredményeket, ám ha választani lehetett, egy nyugati bajnokság mérkőzésénél szívesebben néztem például a Pécs–MTK-t. Habár keveset játszom, nem tekintem visszalépésnek az átigazolásomat. Akkor sem, ha tudom, itt, Ausztriában más érzés az öltözőben Simon Attilának lenni, mint odahaza. De bármilyen furcsán hangzik is, jól érzem magam – jó helyre kerültem.”